Szatmárnémeti

2932 előkészítőssel számolnak

2021.02.11 - 10:05

Közvitára bocsátotta a tanügyminisztérium az előkészítő osztályba történő beiratkozás metodológiai tervezetét a 2021/2022-es tanévre vonatkozóan. Ennek értelmében a beiratkozás március 15-én kezdődik és április 29-én ér véget. A tervezet értelmében az iskolák és a megyei tanfelügyelőségek március 10-én teszik közzé az iskolai körzetek jegyzékét, illetve az előkészítő osztályok számát.

Szatmár megyében a tanfelügyelőség által jóváhagyott beiskolázási terv szerint 153,45 előkészítő osztály indulhat 2932 gyerekkel: 89,35 osztályban 1785 gyerek román nyelven, 59,5 osztályban 1059 gyerek magyar nyelven, 4 osztályban 88 gyerek pedig német nyelven tanulhat, tudtuk meg Kallós Zoltán helyettes főtanfelügyelőtől. Az, hogy ezen helyek közül mennyi fog betelni, csak a következő tanév kezdetekor derül majd ki.

A szülők május 20-án tudják meg, hogy gyereküket felvették-e az általuk kinézett tanintézetbe, konkrétan ekkor függesztik ki az iskolák a felvételt nyert diákok névsorát, illetve a beiratkozás első szakaszát követően szabadon maradt helyek listáját is. A jelentkezőket az iratkozási folyamat lezárulása után sorolják be az osztályokba, a tanfelügyelőségek által kidolgozott és az igazgatótanács által jóváhagyott, „átlátható, méltányos, diszkriminációmentességet és inklúziót biztosító” eljárás alapján — szögezi le a tervezet, azaz nem egy bizonyos pedagógushoz íratják be a gyereket, hanem az oktatási intézménybe.

Természetesen testvérek esetén a szülők kérelmezhetik, hogy egy osztályba kerüljenek a gyerekek. A következő tanévben azokat a gyermekeket lehet beíratni előkészítő osztályba, akik 2021. augusztus 31-ével bezárólag betöltik hatodik életévüket. A szülők igénylésére a 6. életévüket 2020. szeptember elseje és december 31. között betöltő gyerekeket is be lehet íratni az iskolába, amennyiben iskolaéretteknek nyilvánítják őket. Az iskolaérettségi felmérés kapcsán kiderült, hogy idén is csak azon gyerekek felmérését kell a Megyei Nevelésügyi Erőforrás- és Tanácsadó Központoknak (CJRAE) elkészíteniük, akik külföldről jöttek haza, illetve akik egyáltalán nem jártak óvodába, a többi gyereknek az óvónője/óvoda vezetősége kell hogy adjon egy igazolást az iskolaérettségéről.

Idén első alkalommal nem lehet majd a már megszokott nyílt napokat megszervezni, derül ki a közvitán levő dokumentumból, ehelyett a tanügyminisztérium azt javasolja az oktatási intézményeknek, hogy honlapjaikon vagy az üzenőfalaikon népszerűsítsék önmagukat.

A projekt arra is kitér, hogy amennyiben az informatikai rendszer jelzi, hogy a szóban forgó gyerek adatai már be lettek vezetve, és azokat egy tanintézmény már nyilvántartásba vette, az első opciót veszik figyelembe.

Bár a tanügyminiszteri rendelet értelmében a most induló előkészítő osztályok átlagos létszáma maximum 22, a közvitán szereplő tervezetben még a 25-ös létszám szerepel.

Ütemterv

A tervezet értelmében március 15. és április 29. között zajlik a beiratkozás első szakasza, a szülőknek ebben az időszakban kell leadniuk a szükséges dokumentumokat, kérvényeket az iskolákban, ahol hétfőtől csütörtökig 8 és 18 óra között, pénteken pedig 8 és 17 óra között kell a szülők rendelkezésére állniuk az iskoláknak. A tanintézményeknek lehetőséget kell teremteniük arra, hogy a szülők telefonon foglalhassanak időpontot a típuskérvények kitöltésére/jóváhagyására. A második beiratkozási szakaszra a tervezet értelmében május 24. és 31. között kerül sor, míg azon gyerekek esetében, akiket szüleik sem az első, sem a második szakaszban nem írattak be előkészítő osztályba, szeptember 1. és 10. között lehet kérvényezni a beiskolázást az üresen maradt helyekre.

Sógor Beáta

Fotó: unsplash.com

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Iskolai nyílt napok Nagykárolyban

Ezen a héten Nagykároly több oktatási intézményében is nyílt napot tartanak annak érdekében, hogy az iskolaválasztás előtt álló szülők közelebbről is megismerhessék, hogy az adott oktatási intézményben milyen körülmények között várja a tanítónő az iskolai tanulmányaikat kezdő gyermekeket.
Szatmárnémeti

Beiratkozás a Hám János Óvodába

Hamarosan kezdődik az óvodai beiratkozás a 2021/2022-es tanévre. A Hám János Óvoda szeretettel várja a leendő kiscsoportosokat.
Szatmárnémeti

Ma kezdődik az iskolai beiratkozás

Az előkészítő osztályba történő beiratkozás a 2021/2022-es tanévre ma kezdődik és április 28-ig tart. Szatmár megyében 59,5 osztályban 1064 gyerek magyar nyelven, négy osztályban 88 gyerek német nyelven tanulhat majd a következő tanévben.