Szatmárnémeti

27 igazoltan fertőzött személy van Szatmár megyében

2020.04.08 - 10:02

A 42 éves, krónikus alkoholizmusban szenvedő szatmári férfit március 22-én utalták be a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház pszichiátriai osztályára, és március 28-án jelentkeztek rajta a koronavírus-fertőzés első tünetei, március 29-én viszont már kritikus állapotba került, ezért átszállították az intenzív terápiás osztályra, ahol intubálták és mesterségesen lélegeztették. A férfi koronavírustesztjének eredménye március 31-én igazolta a fertőzést, a páciens pedig április 3-án elhunyt. A 66 éves, cukorbetegségben is szenvedett pácienst tüdőgyulladással utalták be a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházba április 1-jén, őt azonnal intubálni kellett, és mesterséges lélegeztetésre szorult. Április 2-án vettek tőle mintát, amelyből két nappal később igazolták, hogy koronavírus-fertőzött, és április 6-án hunyt el a kórházban.

Tegnap a megyében 664 személy (100-zal több, mint egy nappal korábban) volt intézményes karanténban, 2390-en pedig házi elkülönítésben — közülük négyen nem tartották be az előírásokat, ezért két hétre intézményes karanténba helyezték őket saját költségükre. A nagykárolyi ügyészek pedig eljárást indítottak egy tasnádi illetőségű nő ellen, aki április 5-én a nagylaki határátkelőnél gyalogosan lépett be az országba, és azt nyilatkozta, hogy csak Magyarországról érkezik — a tasnádi karanténközpontban azonban már bevallotta, hogy a vörös zónának minősített Ausztriából jött, ahol több időt töltött idős személyek házi gondozójaként.

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Vegyes az idei méhészeti szezon a Partiumban

Az idei akácméz igencsak kérdéses, viszont a méhészek zöme elégedett a repcehordással — igaz, a hideg miatt a méz sűrűbb és szárazabb lett a megszokottnál, emiatt gyorsabban kristályosodik.
Szatmárnémeti

Így látjuk Szatmárt: jobb a levegő, de nehézkes a forgalom

Hogyan látják a szatmáriak saját városukat? Meglepő adatok derültek ki egy országos felmérésből.
Szatmár megye

Még az igények 10%–át sem fedezi a kapott pénz

Idén Szatmár megye közel 43,8 millió lejt kapott a becsült jövedelemadó elosztásából — 490 millióra lenne szükségük az önkormányzatoknak a helyi fejlesztésekre.