Belföld

2020-ban a romániai közélet fősodrába került a magyarellenesség

2021.01.13 - 18:46

Benkő Erika azzal támasztotta alá a magyarellenesség térnyeréséről szóló megállapítását, hogy míg a korábbi években a téma marginális volt Romániában, Klaus Iohannis államfő április végi magyarellenes televíziós beszédével és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) parlamentbe kerülésével a magyar veszély elmélete a politika középpontjába került.

Elmondta: a jogvédő szolgálat 2020-ban is számtalan területen küzdött a magyarok jogsérelmei ellen. Panaszai, feljelentései nyomán a román hatóságok összesen 135 ezer lej bírságot róttak ki. Úgy vélte: az összeg azért kevesebb, mint az egy évvel korábbi, mert az idei sportesemények többségét a koronavírus járvány miatt zárt kapukkal tartották, így a lelátókon nem ritka magyarellenes megnyilvánulásoknak alig jutott tér.

A panaszok egyik csoportja román médiában tapasztalt gyűlöletkeltő megnyilvánulásokra vonatkozott. Tíz ilyen esetben fordultak a romániai Országos Audiovizuális Tanácshoz (CNA), és nyolc esetben a CNA összesen 75 ezer lejes bírságot rótt ki a műsorkészítőre, egy eset még elbírálás alatt van.

A panaszok másik csoportjával a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) fordultak. A CNCD eddig három panaszukat vizsgálta ki, és ezek alapján 45 ezer lej bírságot rótt ki. A többi panaszuk elbírálás alatt áll.

A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) szintén a panaszuk nyomán rótt ki összesen húszezer lej bírságot a bukaresti FCSB labdarúgó klubra és három játékosára magyarellenes megnyilvánulásaik miatt.

A szolgálat emellett tíz ügyészségi feljelentést is tett a Kolozsváron megjelent "Uram rasa ungureasca" (Gyűlöljük a magyar fajt) falfelirat készítői, egyes közösségi portálok magyarellenes hozzászólói és hét települési helységnévtábla magyar feliratának lefestői ellen. A szolgálat ügyvédei képviselik ugyanakkor Csíkszentmárton községet két, Úzvölgyével kapcsolatos perben is. Panaszuk és feljelentésük nyomán decemberben a bíróság arra kötelezte a moinesti ügyészséget, hogy folytassa a kivizsgálást az úzvölgyi katonatemetőnél 2019 június 6-án történt rongálások és gyűlöletkeltés ügyében.

Benkő Erika elmondta: 2020-ban is folytatták a tájékoztatást. Tizenhét alkalommal készítettek többnyelvű hírlevelet, amelyekben más jogvédő szervezeteket, politikusokat és a bukaresti nagykövetségeket tájékoztatták a magyarokat ért jogsérelmekről. Hozzátette: 2021-ben is folytatják a jogvédő munkát, melyhez pályázati forrásokból szereznek pénzt.

 

MTI

Fotó: Kocsis B. János

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Vasile Dîncu: megfontolandó egy önkéntes alapú, fizetett katonai szolgálat bevezetése

Az önkéntes alapú, fizetett katonai szolgálat bevezetését fontolgatja a védelmi minisztérium — jelentette be pénteken Vasile Dîncu tárcavezető.
Belföld

STS: Csaknem 5 millió hívás érkezett az év első felében az egységes segélyhívószámra

A Különleges Távközlési Szolgálat (STS) adatai szerint 4 896 707 hívás futott be az év első hat hónapjában a 112-es egységes segélyhívószámra, 14,33 százalékkal kevesebb, mint az elmúlt év ugyanezen időszakában.
Szatmárnémeti

„Zöld pestis” és egyéb kedvességek

Nem fogta vissza magát magyarellenességében Adrian Cozma: bukaresti televízióban uszított a magyar közösség, a „zöld pestis” és annak vezetői ellen — nem eredménytelenül: 20 000 lej lett a büntetés.