Belföld

Vasile Dîncu: megfontolandó egy önkéntes alapú, fizetett katonai szolgálat bevezetése

Fotó: Agerpres
2021.12.17 - 18:14
Az önkéntes alapú, fizetett katonai szolgálat bevezetését fontolgatja a védelmi minisztérium — jelentette be pénteken Vasile Dîncu tárcavezető.

Kolozsvári sajtótájékoztatóján a miniszter kifejtette, egyre több ország vezeti be az önkéntes alapú katonai szolgálatot, ugyanis sok fiatal szeretne ilyen típusú képzésben részesülni. Azokban az országokban, ahol ez a rendszer működik, a szolgálatra jelentkező személyeket megfizetik. 'Tehát száz százalékban önkéntességen alapul. De a társadalom is nyer, a résztvevők is nyernek, és nem kötelező szolgálat' - mondta a Vasile Dîncu. Hangsúlyozta, hogy egyelőre csak egy ötletről van szó, amelyet meg kell vitatni. 'Személyesen úgy gondolom, hogy nem rossz az ötlet' - tette hozzá.

Vasile Dîncu leszögezte, jelenleg Romániában hivatásos katonákból álló hadseregbe toboroznak jelentkezőket. A hadseregbővítésről Európa-szerte komoly viták zajlanak jelenleg - emlékeztetett a miniszter.
AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Idén is várják a szenvedélyből életmentő önkéntesek jelentkezését

Tizenharmadik kiadását hirdeti meg a Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség a Szenvedélyből életmentő elnevezésű, önkéntes programjának. Várják azon 16-65 év közöttiek jelentkezését, akik szívesen önkénteskednének a képzett szakemberek mellett.
Szatmárnémeti

Nagy szükség van nyáron a véradókra!

Az aktív véradók számát tekintve Románia jelenleg az utolsó előtti helyen áll Európában. Az Országos Vérellátó Szolgálat felmérései szerint országszerte mindössze a lakosság alig 2 százaléka rendszeres véradó. A legtöbben akkor hajlandók vért adni, ha egy számukra közeli személy szorul segítségre.
Belföld

Sürgősségi leszállást hajtott végre egy ukrán katonai repülőgép Bákóban

Sürgősségi leszállást hajtott végre csütörtök reggel egy ukrán Szuhoj-27-es katonai repülőgép a bákói repülőtéren.