A koronavírus-járvány kezdetétől, 2020 márciusától idén augusztusig a romániai biztosítótársaságok összesen 9,37 millió eurót fizettek ki a magán-életbiztosítással rendelkező lakosoknak vagy családtagjaiknak a SARS-CoV-2 vírus okozta betegség, illetve a COVID-19 szövődményei miatti elhalálozás okán — közölte a Romániai Biztosítótársaságok Országos Szövetsége (UNSAR). Ez azt jelenti, hogy a járvány idején több mint 10 ezer romániai család részesült a fakultatív biztosítások nyomán felkínált pénzügyi támogatásból.
„A mai világ egyik legnagyobb kihívása a koronavírus-járvány leküzdése. Sajnos még mindig rengeteg pénzügyileg sérülékeny család van Romániában, ezek a biztosítások azonban védőhálót nyújthatnak számukra” — mondta Adrian Marin, az UNSAR elnöke, aki szerint az életbiztosítás és a magán-egészségbiztosítás olyan megfizethető megoldás, ami segít csökkenteni a családok kiszolgáltatottságát, kiegészítve az állami rendszer által nyújtott védelmet.
Sőt, bár néhány biztosító rendszerint kizárta a járványok által okozott kockázatokat a szerződésekből, most annak érdekében, hogy támogassák azokat az ügyfeleket, akiknek egészségi állapotát a COVID-19 befolyásolhatja, úgy döntöttek, hogy minden kérelmet külön-külön értékelnek, vagy a termékeket az adott helyzethez igazítják, így a COVID-19 megbetegedések nyomán is lehetővé tették a kártérítést.
Bumbuluţ Krisztina