Mi eddig is, az elmúlt huszonkilenc évben csendben meghúzódtunk az árnyékban, meghallgattuk a beszédeket, kulturáltan koszorúztunk, majd szétszéledtünk, és idén is mindössze annyit szerettünk volna, hogy Kölcsey Ferenc születésének 230. évfordulóján ott lehessünk együtt, biztosítva egymást arról, hogy fogyva vagyunk, de törve nem. Nos, lassacskán törve is lehetünk, mert úgy tűnik, hogy mi lettünk a közegészségügyi fenyegetés. Annak ellenére, hogy a szervezők azt kérték, hogy mindenki viseljen maszkot, és a távolság is megvan azon a területen, hogy akár három méter is legyen az ünneplők között. De egy tollvonással azt mondták, hogy nem engedélyezett. Én nem is láttam a hivatalos elutasítást, és nem is igazán vagyok kíváncsi a szövegére, mert aki ebben a megyében és országban a neuronjait gondolkodásra használja, az tudja, hogy nevetségesek az indokok olyankor, amikor ordító, részegségtől és partidrogoktól szétesett fiataloknak viszont engedélyezik a tivornyát. Ötszáz részeg fiatal a szatmárnémeti strand mellett nem jelenthet gócpontot, mert tudjuk, hogy a bulikban mindenki a járványügyi helyzetnek megfelelően, felelősen viselkedik majd, míg a megemlékezők minden bizonnyal fertőző gócpontot alakítanak ki. Ötszáz részeg fiatal fogyasztása és a helyet üzemeltető zsebének kibélelése fontosabb, mint a megemlékezés. Ötszáz részeg fiatal szórakoztatása előrébb való, mint a magyarok nemzeti himnuszának költőjéről való megemlékezés. Nem, dehogyis gondoljuk azt, hogy ez az értékeink szándékos sárba tiprása. Nem, mi nem gondoljuk, hanem tudjuk ezt. Ünneplünk otthon, a szívünkben, a lelkünkben, mert ezt senki sem veheti el tőlünk, de attól még nem felejtjük el, hogy járványkor zöld utat kap a tömeges buli és pirosat a Kölcsey-megemlékezés.

Őri-Pákay Franciska