Vidék

Zöld az út az ipari parkba

2015.03.17 - 19:30

Mezőpetriben előnyös feltételek mellett várja a befektetőket a 11 hektáros ipari park, pihenésre és szórakozásra pedig 7 hektáros szabadidő-központ áll az érdeklődők rendelkezésére.

A napokban kapta meg a tavaly szeptemberben felavatott mezőpetri ipari park a szakminisztérium részéről a hivatalos minősítést, amely a Hivatalos Közlönyben is megjelent, és egy több hónapos folyamat eredménye, ugyanis az avatás után sok adminisztrációs feladat következett, be kellett még szerezni a különböző jóváhagyásokat, engedélyeket.

Nemrég Marchiş Ottó polgármester kalauzolásával meg is látogattuk az ipari parkot, mely 11 hektáron terül el, parcellákra van osztva, melyek mindenikéhez csatlakozik a víz-, a szennyvíz- és a villamosenergia-hálózat, a területen aszfaltozott úton lehet közlekedni, tehát az infrastruktúra adott. Az önkormányzat már fel is épített egy 500 négyzetméteres üzemcsarnokot, amely bérlőre vár, és amint a polgármester elmondta, már többen is érdeklődtek, a legkomolyabban egy szatmárnémeti cég. „Itt nagyon előnyös letelepedni, hiszen terület-, épület- és építkezési adót sem kell fizetnie a cégnek, ugyanakkor kaphat de minimis támogatást az Országos Vidékfejlesztési Program 2015–2020-as időszakában. Több lehetőség van, aki idejön, az jól jár, elsősorban a romániai tőkére számítunk, a kis- és középvállalkozókra, de visszavárjuk a Mezőpetriből Németországba kitelepedett, azóta az üzleti életbe bekapcsolódott személyeket is. A kihasználtságot tekintve optimisták vagyunk, ugyanakkor tisztában vagyunk vele, hogy minden kezdet nehéz” — fejtette ki az ipari park körbejárása közben a polgármester, aki szerint a létesítmény beindulásával a község népessége is növekedhetne a munkaerő egy részének esetleges letelepedésével, amire lenne lehetőség, mivel az elvándorlás miatt sok az üres ház.

Mezőpetrinek a rendszerváltás előtt mintegy 3 ezer lakosa volt, jelenleg a létszám ennek a fele, a községhez tartozó Kisdengeleg (Csárda) pedig mostanság már csak 160 lakosú helység, és a polgármester szerint abban egyedinek számít az országban, hogy ilyen kis település létére víz- és csatornahálózattal rendelkezik. „A fiatalabbak Németországban vannak, akik pedig itthon tartózkodnak és dolgoznak, azok ingáznak a környező cégekhez. Nyáron aztán benépesül a falu, ugyanis a kitelepültek a házakat megtartották” — jegyezte meg Marchiş, aki második mandátumát tölti a község élén, de legjobban a mezőn érzi magát, tekintve, hogy ezt megelőzően agrármérnökként tevékenykedett. A terepjáróval most is, úgymond a kertek alatt autózunk át Csárdától Petribe a szennyvízcsatorna útvonala közelében, ahol egy vízelvezető árok is húzódik, amelybe a szennyvíztisztító állomástól folyik a víz. „Itt van 300 hektár legelőnk is, amelyet korábban többször is belvíz borított, de most már kiépítettünk egy leeresztő vezetéket, amin keresztül az árokba folyik a belvíz” — mondta a polgármester.

Csárdáról visszafelé jövet érintettük a Mezőpetri Piskoltra vezető kijáratánál elterülő szabadidő-központot is, ami ebben a formában szintén egyedülálló a megyében. A 7 hektáros terület országút melletti részén, az egykori Lókert helyén egy 1,5 hektáros halastó várja a horgászni vágyókat május elsejétől, hetente pénteken, szombaton és vasárnap 6–20 óra között. A központ magába foglal még egy sporttermet, bowling-termet, minigolfpályát, játszóteret, piknikezésre alkalmas része is van, padokkal, de van egy focipálya és egy salakos teniszpálya is, valamint egy szabadtéri színpad, mely előtt 800 férőhelyes nézőtér várja a majdani programok közönségét.

Romász János