Szatmárnémeti

Zökkenőmentes volt az igazgatói vizsga

Megyénkben 167-en jelentkeztek az igazgatói vizsgára, amely a Mihai Eminescu Főgimnáziumban zajlott (Fotó: A szerző felvétele)
2021.10.16 - 10:44
Országosan tegnap rendezték meg az igazgatói versenyvizsga írásbeli részét, melyre megyénkből 167-en jelentkeztek. Azok, akik az írásbelin elérik a 70 pontot, részt vehetnek a november 15-e és december 8-a között megtartandó második szakaszon, az interjún.

Tegnap zajlott az igazgatói versenyvizsga írásbeli szakasza, melyre a jelentkezőknek egy hónapjuk volt felkészülni, ugyanis a tanügyminisztérium szeptember 15-én hirdette meg a vizsgát és annak menetét. A megmérettetésre országszerte 9111-en jelentkeztek, de 5 százalékuk, azaz több mint 450-en meg sem jelentek a vizsgán, ugyanakkor 21-en vonták vissza jelentkezésüket, miután meglátták a vizsgafeladatokat, de kizárni senkit nem kellett, derül ki a tanügyminisztérium tájékoztatásából. Azok a vizsgázók, akik SARS-CoV-2-fertőzés vagy karantén miatt nem tudtak részt venni a pénteki írásbeli vizsgán, és ezt a helyzetüket alátámasztó dokumentumokkal csütörtök délutánig jelezték a vizsgabizottságnak, október 28-án vizsgázhatnak — jelentette be Sorin Cîmpeanu ügyvivő oktatási miniszter.

A tegnapi vizsga eredményeit október 20-án hozzák nyilvánosságra, ezt követően tartják meg november 15-e és december 8-a között a második szakaszt, azaz az interjúkat. Az írásbelin legalább 7-es osztályzatot kell elérni ahhoz, hogy a következő szakaszban szervezett interjúkon részt vehessenek a jelentkezők. Az igazgatói tisztségek elfoglalására kiírt versenyvizsga metodológiája szerint a végleges eredményeket december 17-én hirdetik ki, a kinevezésekre 2022. január 10-től, a 2021/2022-es tanév második félévének kezdetétől kerül sor.

Az igazgatói versenyvizsga kapcsán nyilatkozott szerkesztőségünknek Kallós Zoltán oktatási államtitkár, akitől megtudtuk, hogy szervezési problémákról nem kaptak híreket, különösebb gond nélkül zajlott a vizsga. A tételek megszerkesztésével egy másik államtitkár és annak csapata foglalkozott, más nem folyt bele ebbe a munkába, hogy ne érhesse őket az a vád, hogy bármilyen irányba befolyásolták őket.

„Előre meg volt határozva, hogy a tétel 60 százaléka kognitív kompetenciákat mérjen, az ajánlott könyvészetből volt 20 százalék, és volt még 20 százalék tanügyi törvénykezésből, így jött ki a 100 százalék. Ez alapján van, aki könnyűnek tartotta, van, aki közepes nehézségűnek, de olyan is akad, aki nehéznek ítélte a tételeket. Maga a törvénykezés rész nem volt sok, olyan dolgokat tartalmazott, melyekkel folyamatosan találkozik az ember, ha iskolaigazgatóként dolgozik, az a része nem hiszem, hogy túlságosan nagy gondot okozhatott volna. Viszont voltak olyan zavaró tényezők, melyek szerintem eléggé befolyással lehettek a vizsga kimenetelére. Nagyon sokan tartottak attól — én személyesen is kaptam ilyen jelzést —, hogy milyen mértékben lehet majd betartani a járványügyi előírásokat a vizsgaközpontban, illetve voltak olyan kollégák, akik attól féltek, hogy a Covid-gyanús jelentkezők nem teszteltetik magukat, hogy levizsgázhassanak” — fogalmazott az államtitkár. „Az emberek egy folyamatos stresszben voltak. Úgy gondolom, ez az, ami leginkább nehezítette a mai vizsgát. Az, hogy nem volt meg egy nyugodt pszichés háttér, ami elősegítette volna azt, hogy megfelelően fel tudjanak készülni, illetve megfelelően tudjanak koncentrálni a mai napon” — mutatott rá Kallós, akinek meglátása szerint ez a nyomás, mely az egész román társadalomra nehezedik, gyakorlatilag azt eredményezi, hogy emberek oda jutottak, hogy rettegnek, hogy elkapják a betegséget.

A vizsga sikerességét illetően az államtitkár úgy véli, bár fontos volt az igazgatói versenyvizsga, jelenleg vannak ennél fontosabb dolgok is. „Ha abból indulunk ki, hogy országos viszonylatban azok közül, akik beiratkoztak a vizsgára, már amióta október 6-án jóváhagyták a dossziékat, az eltelt 9 napban ketten hunytak el koronavírus-fertőzésben, egyikőjük épp péntek reggel, mindenképpen az a fontos, hogy koncentráljunk arra, hogy megpróbáljunk vigyázni egymásra, hogy maradjunk egészségesek, s akik betegek, gyógyuljanak meg. Valószínűleg jövő nyáron ismét lesz versenyvizsga, de megint mondom: akinek ilyen körülmények között nem sikerült teljesítenie ezt az akadályt, annak sem érdemes elcsüggednie, mert attól függetlenül maradhat intézményvezető, ez nem egy kizáró jellegű dolog most” — összegzett Kallós Zoltán.

Sógor Beáta