Szatmárnémeti

Zökkenőmentes átszervezés

2013.10.11 - 12:09

A szatmári adóügyi osztálynak az átszervezés ellenére sikerült teljesítenie a pénzügyminisztérium által meghatározott bevételt.

 

Azt követően, hogy az Országos Adó- és Pénzügyi Igazgatóság (ANAF) átszervezte szervezeti struktúráját, több regionális központot hozva létre — Szatmár megye a Kolozsvári Regionális Adó- és Pénzügyi Igazgatóság hatáskörébe került —, ám a Szatmár Megyei Adó- és Pénzügyi Ügyosztály (AJFPSM) így is teljes mértékben ki tudja szolgálni ügyfeleit, tájékoztatott az AJFPSM vezetője, Mircea Ardelean. „Semmilyen negatív következményt nem érez a lakosság. Az általunk biztosított szolgáltatásokat az eddigiekhez hasonló módon elvégezzük, így semmilyen negatív hatása nincs az átszervezésnek. Mindössze a fellebbezési ügyek esetében hoz döntést a kolozsvári központ, azonban ez is hatékony, mivel két munkatársukat Szatmárnémetibe delegálták, az itt létrehozott irodába” — számolt be Ardelean, aki ugyanakkor elmondta, hogy mindössze az adminisztratív feladatokat végzik Kolozsváron, de ez nem érinti a lakosságot. „Az átszervezés zökkenőmentesen zajlott, munkatársaim nem panaszkodtak, alkalmazkodtak. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy mindössze 15-en maradtak munka nélkül, közülük néhányan betegszabadságon vannak jelenleg, a többiek pedig munkanélküli-segélyre jogosultak. Az igazgatóság munkatársait újraalkalmazták, ugyanakkor ketten a kolozsvári központhoz, heten pedig a bukaresti igazgatósághoz távoztak” — tájékoztatott az osztályvezető, aki ugyanakkor azt is kihangsúlyozta, hogy az átszervezések ellenére is sikerült túlteljesítenie az AJFPSM-nek a pénzügyminisztérium által meghatározott bevételt.