Hétfő reggel rendhagyó, közel három hónapos digitális oktatást követően, rendhagyó szabályokkal startolt el a nyolcadikosok országos felmérése. A kétórás felméréseken, melyről ezúttal is videofelvétel készül, csak maszkban vehetnek részt a tanulók, járványtani szűrés után.
Országszerte több mint 172 ezer, Szatmár megyében 2800 tanulót vártak a vizsgaközpontokba, hogy megírják a kisérettségi első dolgozatát, román nyelv és irodalomból. Megyénkben 52 vizsgaközpontot jelöltek ki, ezek egyike a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, ahol három tanintézmény végzős gimnazistái bizonyíthatnak, a házigazdák mellett a Kölcsey Ferenc Főgimnázium és a Szatmárnémeti Református Gimnázium tanulói.
A diákok már nyolc órakor a tanintézmény előtt várakoztak, a drukkoló szülők pedig, a távolságtartás szabályait betartva, az utca túloldalán, a poliklinika mellett. A pedagógusok segítségével a vizsgázóknak először az udvaron kellett felsorakozniuk, az előírt távolságot betartva, majd egyenként mehettek be az épületbe, ahol megkapták az egyszer használatos maszkokat, fertőtlenítették a kezeiket és járványtani szűrésen vettek részt, az iskolaorvos és az asszisztens megmérte a testhőmérsékletüket.
Ahhoz ugyanis, hogy bemehessenek a vizsgára, a diákok testhőmérséklete nem haladhatja meg a 37,3 Celsius-fokot. Ha nagyobb ennél, a mérést még háromszor megismétlik 2–5 perces időközönként. Az egészségügyi szakemberek a légúti fertőzésre utaló esetleges tüneteket is felmérték és felmérik a hét folyamán. Szerencsére, az egész országban mindössze egy fiatal jelentkezett lázasan a vizsgára, egy Konstanca megyei nyolcadikos, így minden végzős általános iskolást beengedtek a próbára, aki megjelent.
Miután minden diák elfoglalta a helyét, kevéssel kilenc óra után a tételeket is megkapták: az 5-ös számú tételsort húzták ki, amely alapján elsőként egy irodalmi szövegrészlet (Sorin Titel: Zborul) kapcsán kellett több kérdésre válaszolniuk. Ezután egy legkevesebb 150 szavas fogalmazásban be kellett bizonyítaniuk, hogy ez a szövegrészlet az epikai műfajokhoz tartozik. Végül egy 150–300 szavas fogalmazásban be kellett számolniuk az egyik kedvenc időtöltésük közben történt tetszőleges eseményről.
A nyolcadikosok számára most egy nap pihenő következik, legközelebb szerda reggel várják őket a vizsgaközpontokba, hogy matematikából bizonyítsanak.
Bumbuluț Krisztina