Október elseje a zene világnapja, melynek célja, hogy a társadalom széles rétegei körében népszerűsítse a zeneművészetet, és szorgalmazza a népek közti barátságot és megbékélést.

Az UNESCO Nemzetközi Tanácsa Yehudi Menuhin kezdeményezésére emelte október 1-jét a zene világnapja rangra. Menuhin 1975-ben az ENSZ Nemzetközi Zenei Tanácsának elnöke volt, ekkor döntött úgy, hogy szorgalmazza egy nemzetközi zenei világnap életre hívását, amelynek első számú célja lehet, hogy a Föld népei a zene által is minél közelebb kerülhessenek egymáshoz. Ha úgy vesszük, egyben ez volt az első hivatalos „akció”, melyben ha közvetetten is, de megkaptuk a „világzene” mindmáig nehezen megfogalmazható definícióját. 1975-ben Yehudi Menuhin ezekkel a szavakkal köszöntötte a zene világnapját: „Szavakkal már nagyon sokszor visszaéltek, különösen a korunk társadalmában egyre növekvő tudatlanság következtében. A zene azonban továbbra is módot ad arra, hogy az emberek ma is megértsék egymást, amikor az emberiségtől a múlt előítéletei távolabb állnak, mint valaha, de megerősödve kerülnek előtérbe azok az örök értékek, amelyek mindig részét képezték bármely nép minden művészi megnyilvánulásának.”

Menuhin, aki a nyugati klasszikus zeneművészet mellett szeretettel fordult a távolabbi kultúrák, India, Kína és Japán felé is, úgy vélte, hogy a muzsika ezerféle színe és azok megismerése közelebb viszi az embereket egymáshoz. „Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon. Örülnék, ha nem csak koncerteken, rádióműsorokban szólalnának meg régi és főként mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói. Ehhez hasonlót láttunk már néhány városban, például San Franciscóban, sőt, a zajos New Yorkban is, amikor a legforgalmasabb útkereszteződéseknél a Manhattan és a Julliard Zeneiskola fiatal hallgatói játszottak a járókelőknek. A régi holland orgonatekerőket, a nápolyi tenoristákat, az énekmondókat és a trubadúrokat juttatták eszembe, és azt, hogy e hagyományokat érdemes újra életre kelteni.” Legalább ilyen fontos szerepe van a valódi csendnek az életünkben. Ahogy a meditációban a nyugalom történés nélkülisége maga a legmélyebb létezés, úgy lehet a legtartalmasabb muzsika a csend. „Jó lenne, ha a zenei héten egy-két percet a csendnek szentelnénk mindenütt a világon, a gondolkodásnak, a hallgatásnak és az elmélyedésnek” — mondta Menuhin. — „A zenének a zaj antitézisének kellene lennie, mégis sokszor arra használják, hogy kellemetlen zajokat fogjon fel a gyárakban, éttermekben és áruházakban. Azt mondanám, hogy az adott időben az egész világon legyen párpercnyi csend, mert ez nagyon fontos a zene élvezéséhez.”