Szatmárnémeti

Zajlik az élet a Kölcseyben

Fotó: Balog Zsolt
2020.12.09 - 09:16
Ma kezdődik a háromnapos Kölcsey Tudományos Diák- és Didaktikai Konferencia, melyen több mint hetven pályamunkát mutatnak be a versenyzők a szakmai zsűrinek a Meet applikációban.

Annak ellenére, hogy az oktatás több mint egy hónapja online rendszerben zajlik, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium közössége igyekszik aktív maradni az online térben is. Nem maradt el, csak online térbe költözött a hagyományos Mikulás-posta, a kilencedikesek számára több hónapon át tartó versenyt szerveznek a gólyabál helyett, ugyanakkor mától péntekig zajlik a Kölcsey Tudományos Diák- és Didaktikai Konferencia (KTDDK), tájékoztatott Pataki Enikő, az intézmény igazgatónője. A KTDDK felhívására több mint hetven versenymunka érkezett be, ezeket a Meet applikációban fogják bemutatni a versenyzők ma, holnap és holnapután, egy előre meghatározott beosztás szerint. Pataki Enikő elmondta, hogy nagyon érdekes témákban érkeztek versenymunkák, szinte minden meghirdetett kategóriába. A legtöbben a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai és tanárai közül küldtek be a felhívásra versenymunkát, de a Nagykárolyi Elméleti Líceumból, a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceumból és a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnáziumból is jelentkeztek a KTDDK-ra, leginkább középiskolás diákok. A diákok megtalálták a matematika, fizika, informatika világában az érdekességeket, de földrajz, történelem témakörben is érkeztek izgalmas témát bemutató dolgozatok, ugyanakkor angol, német és román nyelvű esszéket is bemutatnak majd, de a fotósorozatok címe is ígéretesnek tűnik. A diákok több esetben foglalkoznak a SARS-CoV-2 vírussal is, annak vizsgálatával, illetve társadalomra gyakorolt hatásával. A szakmai zsűrinek nem lesz könnyű dolga eldönteni, melyik lesz a legjobb alkotás.

Melyik a legügyesebb kilencedik?

A tudományos dolgok mellett az iskola vezetősége nem feledkezett meg a kilencedikesekről sem, akiknek idén nem tudták megszervezni a Gólyabált, de szeretnék, ha be tudnának mutatkozni az iskola közösségének, ezért egész tanévben tartó versenyt hirdettek a kilencedik évfolyam öt osztálya számára, fogalmazott Pataki Enikő. Mostantól minden hónapban lesz egy (esetleg több) olyan feladat, amivel pontot lehet gyűjteni az osztály számára, s természetesen év végén jutalom is lesz. A kilencedikeseknek kiosztott decemberi feladat: Jónak lenni jó — tegyétek mosolygóssá egy kisgyermek karácsonyát! A szervezők arra kérik a kilencedikeseket, hogy készítsenek cipősdoboz-ajándékot, amit december 15-ig kell eljuttatni a szatmárnémeti RMDSZ-székházba. A doboz átadásakor kell kérni, hogy írják a dobozt a megfelelő osztály javára. Az akció végén összesítik, melyik osztálynak hány gyermek karácsonyát sikerült mosolygósabbá tennie, és ezért pontokat kap az osztály.

Sógor Beáta