Vidék

Zajlik a Néptánc- és kézművestábor

2019.07.09 - 09:02

Nem csökken a néphagyományok iránti érdeklődés, Avasújvárosban ismét száz, különböző régiókból érkezett gyerkőc és ifjú bővíti népdal- és tánctudását egy héten keresztül. A XXIII. alkalommal megszervezett Néptánc- és kézművestábor megnyitója vasárnap volt.

A hagyományok átadásának tradicionális módja szinte teljesen megszűnt ugyan, de a néphagyományok iránti érdeklődés szerencsére egyáltalán nem csökken — jól igazolja ezt az immár XXIII. alkalommal megszervezett Néptánc- és kézművestábor, amelynek vasárnap délutáni megnyitóján ismét (vagy ha jobban tetszik: szokás szerint) száz fős, zsibongó gyermeksereg lepte el az Avasújvárosi Falumúzeum udvarát. A frissen vakolt parasztház tornácán vidáman lobogott a hagyományőrző egyesület zászlaja, alatta pedig az örökmozgó mozgatórugó Krupa Anna köszöntötte az egybegyűlteket, felidézve: a tábor célja első perctől fogva az volt, mint ahogy most is az, hogy ismerjék és szeressék a gyermekek és az ifjak a szatmári néptáncot, a szatmári népdalokat, hiszen a néptánc nem csak a ritmusérzéket fejleszti, viselkedésre és viseletre tanít, s közösségteremtő, de célja, hogy a néphagyomány élhető műveltségi tényezőként, érvényes tudásként legyen jelen a mindennapokban is — és annak, aki belekóstol ebbe a világba, komoly irányvonalat ad egész életére. Annak ellenére, hogy napjainkban már szinte teljesen megszűnt a hagyományok átadásának az a módja, amelyet családi tradíciók, közösségi formák és ízlés szabályozott, az érdeklődés a néphagyományok iránt nem csökkent, sőt egyre nagyobb; jól példázza ezt az a tény is, hogy az idei táborban nem kevesebb mint 100 gyermek és fiatal vesz részt, a megye legkülönbözőbb régióiból érkezve, s közülük nagyon sokan visszajáró táborozók, akik belső késztetést éreznek arra, hogy folyamatosan bővítsék, csiszolják tánc- és énektudásukat. Hasonló gondolatokat fogalmazott meg házigazdaként Majláth Gábor polgármester is, hangsúlyozva: a száz fős létszám egy biztos alap, amely évről évre kéri, hogy megszervezzék a tábort, ami nagyon várt és különleges alkalom az egész avasújvárosi közösség számára is (az ügyes kezű nénik most is hatalmas, illatos fánkhegyekkel kedveskedtek a vendégeknek). Örömtől csillogó szemmel nézte a sokadalmat Gellén Sándor újvárosi tiszteletes is, áldást kérve az előttük álló hét tartalmas és tanulásban bővelkedő napjaira. Nos, tanulásra lesz is alkalom, hiszen délelőtt és délutáni is lesz szatmári és mezőségi néptáncoktatás, Erdély egyik legelhivatottabb táncpedagógusa, a nagyváradi Benedek Árpád, valamint Brugós Anikó és Dimény Eszter irányításával, napi egy órás népdaléneklés, s mindezek mellett változatos kézműves foglalkozásokba is belekóstolhatnak — lesz bútorfestés, bőrözés, keresztszemezés, hímzés (varrás), gyöngyszövés, az alkotásokat pedig természetesen hazavihetik, esténként pedig dupla táncházzal zárják majd a napot: az apróbbak felcsíki népi gyermekjátékokkal, aztán a nagyobbaknak táncrendeket húz a Csillagocska és a Soroglya zenekar.

Csatlakozott a táborlakókhoz a megye Szamoshát Néptáncegyüttese is, Szarvas Károly oktató vezetésével, akik a megnyitón szatmári táncokból álló koreográfiát mutattak be kedvcsinálónak — nem mellesleg a táborozók szombat délután, a hagyományos és nagyszabású gála keretében adnak számot a héten tanultakból.

 

 

Szabó Kinga Mária