Szatmárnémeti

Zajlanak, de akadoznak is a köztéri munkálatok

2025.07.23 - 06:41
A szatmárnémeti közberuházásokat sem fogják elkerülni a megszorító intézkedések hatásai, de a városvezetés központi támogatás nélkül is befejezné amit elkezdett.

Az ebben az időszakban Szatmárnémetiben zajló közérdekű munkálatokról is beszélt a City Rádió szerda reggeli, Városinfó című műsorában Kereskényi Gábor. A polgármester elmondta, a kevésbé zsúfolt, nyári, vakációs forgalmat kihasználva kezdtek neki a Golescu-híd nagyjavításának, ez a megfelelő ütemben halad.

Szépen „nő” kif a földből a Mihail Kogălniceanu utcai közparkoló és dolgoznak a Mihai Vitezaul utcai járdák újraburkolásán is.

Zajlanak járda- és útjavítási munkálatok az Belșugului utcában is.

Kereskényi Gábor.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, tért ki egy másik, de kapcsolódó témára Kereskényi, mennyire jó, hogy a város az elsők között pályázott az Anghel Saligny program közúthálózat-fejlesztési finanszírozásaira. Mert mostanra, mire beütött a krach nagyon sok aszfaltozással már végeztek, de még így is maradt néhány, amelyeknek a kormány megszorító intézkedések miatt kétségessé vált a központi finanszírozása.

Eldöntötték a városházán, mutatott rá az elöljáró, hogy a megkezdett, de a további finanszírozást feltételező 80 százalékos teljesítési arányt el nem érő munkálatokat akkor is befejezik, ha Bukarest elzárja a Saligny-program-féle pénzcsapot.

Ennek megfelelően, szögezte le Kereskényi, a szóban forgó utcákon, az Alba Iulian, az Eugen Ionescon, a Krúdy Gyulán, az Ács Alajoson és a Toamneien akár saját költségvetésből is be lesznek fejezve, még idén a munkálatok.

Princz Csaba
(Fotók: primariasm.ro)
 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Szatmárnémetiben járt a piac-érdekképviselet

A piacozás minőségének javításában érdekelt egyesület tagjai jártak a megyeszékhelyen, a városházán fogadták őket.
Szatmárnémeti

Százéves ünnepeltet köszöntött a polgármester

Különleges évfordulót ünnepeltek szombaton Szatmárnémetiben: Staicu Terezia asszony betöltötte 100. életévét. Az ünnepeltet Kereskényi Gábor polgármester személyesen köszöntötte.
Szatmárnémeti

Kész a munka a Golescu-hídon

Határidő előtt fejezte be a cég a tágulási szerkezetek cseréjét és burkolását.