A Román Kupa megyei döntőse többnyire abban a felállásban játszott, mint a múlt heti fináléban (amit elvesztettek a Bélteki Științával szemben), viszont a kissé kiöregedett legénységen érezhető volt a fáradság. Hiába Vasile Pop, Lucian Homorozan, Gheorghe Solomeș vagy Flavius Goia rutinja, a VSK ezúttal „lefocizta” őket. Az első, 45 perces félidőben 7–0 volt az állás, majd a második, 35 percre csökkentett félidő után 9–1 volt a végeredmény. Ritli Zoltán vezetőedző azonban hangsúlyozta, hogy ezen a meccsen nem az eredményre hajtott, csupán azt szerette volna látni, hogy legénysége hogyan áll a pályán két hét felkészülés után. „Nagyon jó edzés volt. Az eredmény ellenére az avasfelsőfaluiak jó csapattal jöttek. Nem is foglalkoztatott az eredmény. Azt figyeltem, hogy a srácok hogy állnak a pályán, hogyan teljesítik a taktikai utasításokat. Elégedett vagyok, de tudjuk mind, hogy még sok munka vár ránk a bajnokság kezdéséig” – mondta Ritli, aki majd’ két csapatra való keretet játszatott a szombati meccsen, 15 percenként cserélt legalább két játékost. A kezdőbe került az újonc Eduard Dobrai. Mint arról beszámoltunk, a 20 éves középpályás a FCSB-nél játszott az elmúlt években, de a Szatmárnémeti Olimpiánál nevelkedett Paul Levente edző utánpótlás korosztályos csapatában. Most hazatért, és a VSK-t fogja erősíteni. Ritli ismételten elmondta, hogy a bajnokság augusztus 28-i rajtjáig még erősíteni szeretné a keretet, de egyelőre nem tudtak megegyezni a kiszemelt játékosokkal.
A szombati meccsről a kapus Alex Cadar igazoltan hiányozott, míg Florin Mureșan és Denis Baior sérülés miatt még nem végeztek teljes értékű felkészülési munkát.
A VSK nyári programjának folytatásában egyébként erősebb ellenfelekkel fog játszani. Szerdán délelőtt Szatmárra utazik a lehetséges Liga 3-as csoporttárs, a Zilahi FC, majd szombaton egy másik csoporttárs, a Szilágysomlyói Sportul látja vendégül a VSK-t. Július 28-án viszont kupameccs vár majd a szatmári divíziós csapatra, amikor vélhetően a sorozat megyei győztese, a Bélteki Știința lesz az ellenfél.
Augusztus 9-én vagy 10-én a Csíkszereda FK 19 éven aluliak csapata ellen játszanak majd a szatmári legények. A korosztály bajnokcsapata, amely ebben a szezonban a 19 évesek Bajnokok Ligájában, vagyis a Youth League-ben fog szerepelni, a Szilágy megyei Krasznán fog alapozni, és ez idő alatt játszik majd edzőmeccset a VSK ellen.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Szatmárnémeti VSK – Avasfelsőfalui Energia 9–1 (7–0)
VSK, kezdő csapat: Oșan – Ionescu, R. Ritli, Vădan, Nyéki M., Svarczkopf, Barth, Dobrai, B. Nyilvan, Zsiga, G. Cădar.
Játszottak még: Tincău, Batin, A. Pașca, Aspru, Băbuț, Jakab, Varga K., L. Cadar.
Pesek Attila