— Az Aurel Popp Művészeti Líceum végzős diákjainak kiállítását tekinthetik meg az Iparosotthonba látogatók a Véndiáktalálkozó keretein belül. Hogy látod az idei alkotásokat?

—  Az idei alkotások kiállításának ez már a második állomása, a Képzőművészek Országos Szövetségének Sugárúti Galériájából került a Véndiáktalálkozó helyszínére a tárlat. Itt fogalmazódott meg a megnyitó alkalmával, hogy az idei végzős munkák, diákjaink kitartó tanulmányainak egy összefoglaló jellegű és nagyon személyes megközelítésű alkotása. Ehhez mérten nagyon különböznek is egymástól ezek a művészi vallomások, amelyek mélyen megélt lelkiállapotokat, gondolatokat, érzéseket és kérdéseket közvetítenek.

—  Öten kísértétek a diákokat a művészet útján. A líceumi évek vége lehetőséget nyújt a visszatekintésre. Milyen érzés látni, hová fejlődtek a diákok s mennyire nehéz (netán könnyű) útnak ereszteni őket?

—  Az öt műhelyvezető tanár mellett még legalább hat kollégám tanította az idei évfolyamot, lehetőséget adva igen széles körű szakmai vezetésre. Úgy látom képességeiknek megfelelően elérték azt a szintet, amire a líceumi években hivatottak voltak. Azok számára akiket hivatás szintjén tovább szólít az alkotó munka, megvan a lehetőség az újabb csúcsok hódítására. Azoknak pedig, akik más területen folytatják útjukat, jó és magas szintű lehetőségük volt a személyiségük fejlesztésre.
Elengedni mindig nehéz, de mivel általában jó kapcsolat marad a volt diákokkal, az évek múltával is szívesen megosztjuk élményeinket, küzdelmeinket, tudunk örülni a mérföldköveknek, bárhol legyenek.

—  Leendő véndiákok alkotásait tekinthetjük meg. Miért látod fontosnak ezt a lehetőséget?

—  Két szempontot emelnék ki: az első, hogy a végzős évfolyam számára nagyon jó lehetőség ez a széles publikum elé kerülni, ahol a bemutatkozás mellett tükröt is tartanak a kiállítóterem falai, egy nagyon személyes módon. Másrészt a véndiákok elé egy igen hiteles korképet tár a kiállítás, betekintést nyújt a mai fiatal felnőttek sokszor láthatatlan belső világába, esztétikai gondolkodásába, útkeresésébe.

—  Véndiákok a diákokért. Diákok a véndiákokért. A művészet egy kapocs a generációk között. Iskolák között. Emberek között. Közöttünk is. Hogy éled meg ezeket a véndiáktalálkozós eseményeket?

— Meghívásodat mindig pozitív és megtisztelő kihívásként értelmezem. Az értékek közvetítése és fenntartása nagy felelősség ma, valami, amit meg kell tenni, akkor is, ha eltörpülni látszik az információ-áradatban. A kapcsolatokat fenntartani is egyre inkább létfontosságú cselekedet, mert meghatározza és megerősíti identitásunkat, életerőnket.

—  Nem első közös „akciónk" az idei. Mindketten fontosnak tartjuk a kontinuitást. Számodra mit jelentenek a Véndiáktalálkozók? Milyen érzés részt venni és színesíteni a programok listáját?

— A folytatás mindig lehetőség, a közös munka is. A véndiáktalálkozók számomra a közösségbe vetett bizalom, az élet szépségének lenyomatai. Mivel én nem ennek a városnak a diákja voltam, a kapcsolataim nem gyökereznek itt olyan mélyen, de mégis életszerűek és szépek. Örülök, hogy értéket közvetíthetek Szatmárnémeti fiataltól szépkorúig összegyűlő közösségének, hiszen én is itt élek, az ő tekintetükből, mosolyukból merítek erőt.