A repülőtársaság „teljes sikernek” könyveli el az első Szatmárnémeti – London (Luton) járat közel 100 %–os telítettségét.
Tegnap délelőtt a Szatmár Megyei Tanács üléstermében tartott sajtótájékoztatón elsőként Vallois Tamara, a WizzAir kommunikációs igazgatója mutatta be röviden a fapados légitársaság történetét — amely 2004-ben indult, akkor 0,7 millió utast szállítottak, tavalyi évben viszont átlépték az évi 19 milliós küszöböt. Jelenleg a társaság tulajdonában 73 repülőgép áll, ebből 63 A320-as (180 férőhelyes), illetve tíz A321-es (230 férőhelyes), s ami még fontosabb: a „madarak” átlagéletkora négy év alatti. A WizzAir Romániában tíz repülőtéren van jelen, a legfrissebb járatuk pedig a Szatmárnémeti London (Luton)/London (Luton) Szatmárnémeti közötti, menetrend szerinti járat — de e mellett Romániából a társaság járataival 19 ország 129 célvárosába lehet eljutni.
Mint elhangzott, a nem csak az első, október 31–i járat könyvelhető el teljes sikernek az utaslétszám miatt, de a többi járatra nézve is igen biztatóak a számok: karácsony környékére már rengeteg hely van lefoglalva. Járatbővítésről ugyan még korai beszélni, de a későbbiekben ez sem kizárt, hiszen mint Vallois fogalmazott: átlagosan hat hónapnyi működést követően tudják lemérni: mennyire sikeres–e vagy sem egy adott útvonal járata. „Beszélhetünk olaszországi, franciaországi vagy németországi járatok beindításának lehetőségéről, de azt tudni kell, hogy a Szatmár Megyei Tanács akármilyen szívélyesen is kéri a bővítésre a légitársaságot, ők a számok, előzetes számítások alapján döntenek. A megyei tanács korrekt partner lesz mindvégig, erről biztosíthatom önöket.”– fogalmazott Pataki Csaba megyei tanácselnök, azt sem rejtve véka alá: a Szatmárnémeti – London járattal „ajtó nyílt” nem csak a brit turisták, de a vállalkozók előtt is.