Annyiszor halljuk, hallottuk már: több ezer éves kultúránk elsorvadóban, értékeinket pusztulásra ítéli a kényelmesség, a közöny. Talán hitelt is adnánk az efféle riogatásnak, ha nem cáfolná meg időről időre az ellenkezőnek egy-egy kézzel fogható példája.

Az idén hatodik alkalommal megrendezett felolvasó-maraton kezdeményezőjének hívó szavára negyven magyarok (is) lakta település jelezte részvételi szándékát. A péntek este hét órától szombat este nyolcig tartó rendezvény helyszínein — Debrecen, Kisgyőr, Karcag, Encs, Pápa, Lakitelek, Keszthely, Szentes, Jászfényszaru, Nagykanizsa, Zalaszabar, Pécs-Somogy, Miskolc, Kalocsa, Budapest, Kaposvár, Koltó, Dombóvár, Kiskunfélegyháza, Eger, Hódmezővásárhely, Áta, Budapest-Rákosmente, Veszprém, Drégelypalánk, Érsekújvár, Bakonycsernye, Pécs, Sárospatak, Mohács, Dunaharaszti, Szajk, Csorna, Gönc, New York, Gyúró, Kecskemét, Szatmárnémeti, Gyergyószentmiklós, Győr — ugyanazon forgatókönyv és szabályok szerint folyt a felolvasás, és nem csak az. A nyelvben, kultúrában, erkölcsi értékekben való összetartozás szép példájaként a szervezők mindenütt ugyanazt a köszöntőt (Hegedűs Gergely András szavait) olvasták fel, majd nemzeti imánk közös eléneklése után következtek a helyi előadók. Szatmárnémetiben Koncz Kriszta élményt adó citerajátéka és éneke adta meg a közösségépítésnek sem utolsó huszonöt óra alaphangját.

Építő együttlét

Az első alkalmak lelkes tömege persze már nem gyűlt össze, a felolvasóteremben egyszerre legtöbb nyolc-tíz személy várakozott és hallgatta az éppen soron lévő verseket, prózarészleteket. Viszont éjjel-nappal mindig volt, aki az olvasást folytassa.

A módosított alapszabálynak köszönhetően, Wass Albert művein kívül jelentős szerep jutott más, nálunk eddig kevésbé ismert szerző (Nyirő József, Tormay Cécile és mások) hasonló szellemiséget és értékrendet képviselő műveinek. Véletlen (ha ugyan léteznek véletlenek) voltában is jelkép-értékű volt a magyar nyelvet és népet létükben fenyegető történelmi korokat, eseményeket felidéző művek egymás mellé kerülése. Nyirő A sibói bölény c. regényében szenvedélyes igazságszeretettel ábrázolt történelmi freskója a Horia, Cloşca és Crişan-féle, József császár és a monarchia államgépezete által szított és az erdélyi magyarság ellen gátlástalan cinizmussal felhasznált parasztlázadás koráról félelmetes párhuzamokat mutat Wass Albert regényeinek Trianon, illetve a szovjet „felszabadítás” utáni történéseivel. Az ilyen „véletlenekből” következő, néhány perces terjedelmükben is közösségteremtő beszélgetések pedig olyan irányba indították el a felolvasók gondolatait, ami sok mindent megmagyaráz. Például azt, miért üldözik bizonyos politikai körök mindkét szerző emlékét és műveit még akkor is, ha már számtalanszor bizonyítást nyert: a „románellenességnek” vagy fajgyűlöletre való uszításnak árnyéka sem vetülhet rájuk, soha nem hirdettek egymás megbecsülésénél, közös erkölcsi értékekben való találkozásnál, békés munkánál egyebet.

A résztvevőket üdvözlő beszédében Hegedűs Gergely András külön elismeréssel szólt a tavalyi Wass Albert-emlékestjük miatt jelenleg is rendőri zaklatásoknak kitett, ám a maratonon ezúttal is részt vevő gyergyószentmiklósiakról.

A rendezvény záróverse Wass Albert Üzenet haza című költeménye volt. Meg egy kislány éneke, aki a régi székely himnuszt (a Vándor székely dala) adta elő szívszorító szépen.

 Báthory Éva