Sport

Wales – Belgium mérkőzés, akárcsak a selejtezőben

2016.07.01 - 07:58

A magyar focidrukkerek szempontjából kissé keserű szájízzel várt a péntek esti 15. Európa-bajnoki negyeddöntő, a Wales – Belgium összecsapást.

Az utóbbiak ugyanis az előző körben a mi srácainkat, a magyarokat búcsúztatták a nyolcaddöntőben. De ez már a múlté, és annak kell elsősorban örülni, hogy végre jól mutatott a magyar csapat.

A belgák története mindenesetre folytatódik a franciaországi Eb-n és ma este egy olyan ellenféllel áll szemben, amelyikkel a selejtezők során is megmérkőzött. És biza’ nem fűzik kellemes emlékek a Wales elleni meccsekhez: hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a két együttes, a visszavágón pedig a brit állam nyert 1–0-ra. Ez volt a két alakulat utolsó találkozója, ugyanakkor a belgák egyetlen veresége az Eb-selejtezők B-csoportjában. De a két együttes korábban több selejtezőn is összefutott: a 2014-es világbajnokság kvalifikációs csoportjában is egymással küzdöttek, akkor, 2012 szeptemberében Belgium győzni tudott Cardiffban (azóta nem tudta legyőzni Wales csapatát), majd a hazai visszavágón ikszeltek (1–1). Ezt megelőzően a 1998-as franciaországi vb-re, az 1994-es egyesült államokbeli vb-re, illetve az 1992-es svédországi Eb-re való kijutáshoz is egy selejtező-csoportban küzdött Wales és Belgium. Összegezve 3 wales-i és 4 belga győzelem, illetve 3 döntetlen szerepel a két nemzeti válogatott egymás elleni mérlegében.

A korábbi Eb-szerepléseket illetően el kell mondani, hogy Belgium nagyon hullámzó teljesítményt nyújtott: az eddigi tizennégy kiírásból csak négynek volt résztvevője úgy, hogy kettőnek rendezője volt. 1972-ben a magyarok elleni győzelemmel szerzett bronzérmet, 1980-ban pedig a németektől elszenvedett döntőbeli vereség után ezüstérmet nyert Belgium. A következő kiíráson, Franciaországban viszont már a csoportkörön sem jutottak túl, a 2000-es Eb-n, hazai közönség előtt pedig egy győzelemmel és két vereséggel, Olaszország és Törökország mögött zárva búcsúztak a csoportkör után. Erre a tornára még a jelenlegi szövetségi kapitány, Marc Wilmots is emlékezhet, ugyanis az akkori belga válogatottnak alapjátékosa volt. 16 év szünet után most ismét, ötödik alkalommal Eb-résztvevő a belga válogatott, amely 2015 novembere és 2016 márciusa között vezette a világranglistát.

Wales-nek nincs ilyen gazdag Eb-múltja, de azt most már elmondhatja magáról: ahányszor részt vett a kontinentális tornán, akkor legalább a negyeddöntőig eljutott. A 1976-os jugoszláviai kiíráson is a legjobb nyolc között szerepelt a nyugat-brit állam csapata. Igaz, akkor még más rendszerben zajlott az Eb: a selejtezőket követően a nyolc csoportelső továbbjutott a negyeddöntőbe, ahol négy párosítást sorsoltak, a csapatok oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg egymással. A négy győztes jutott be az Eb zárószakaszába, és csak az elődöntőket, a kisdöntőt, illetve a finálét rendezték egy országban. Wales a negyedöntőben a jugoszláviai 2–0 után a hazai visszavágón 1–1-et jegyzett, így kiesett. Most ismét a legjobb nyolc között vannak a „sárkányok”, az eddigi teljesítményt tekintve pedig okkal bízhatnak egy jó eredményben. Viszont az is szembetűnő, hogy Wales sokat függ Gareth Bale játékától, hiszen az eddigi négy meccsből három találkozón betalált. Csak a legutóbbi mérkőzésen nem volt Bale-gól, hiszen a nyolcaddöntőben az észak-íreket öngóllal verték 1–0-ra.

Mindezt nézve érdekes mérkőzés van kilátásban péntek este is. 22 órakor kezdődik a találkozó Lille-ben és a Pro Tv, a Dolce Sport, illetve az M4 Sport élőben közvetíti.