Vidék

Volt rendőr vesztette életét a balesetben

2012.10.26 - 14:10

A Máramaros Megyei Rendőrfelügyelőség egykori munkatársa vesztette életét október 26-án, a Józsefháza és Apa között történt közlekedési balesetben, mely 11.15 órakor következett be.

A helyszínre érkezett helyszínelők elmondásából kiderül, hogy a 44 éves O. Sorin aradi lakos tehergépjárművét vezetve a Szinérváralja-Józsefháza útvonalon eddig ismeretlen ok miatt áttért a menetiránnyal szembeni sávba, ahol frontálisan ütközött a 42 éves U. Vasile, szinérváraljai lakos által vezetett Volkswagen Passat típusú személygépjárművel. Az ütközés következtében a 42 éves férfi életét vesztette. A helyszínen levő tűzoltók elmondták, a baleset helyszínére három tűzoltóautóval érkeztek, azonban a gépjárművezető életét már nem tudták megmenteni, csak a halál beálltát állapították meg. A szemtanúk elmondásából kiderül, a bútorokat szállító kamion sofőrje azt követően vesztette el uralmát a jármű fölött, hogy a javítás alatt levő 19-es számú országúton egyenlőtlen aszfaltréteget helyeztek el a munkások. A rendőrök a baleset pontos okának kivizsgálása végett nyomozást kezdeményeztek. A helyszínelés ideje alatt 20 percig állt a forgalom Apa és Józsefháza között.

Nézze meg a helyszínen készült képeket is!