Ma 14 órakor a szatmárnémeti Decebal-híd belvárosi része alatt avatják fel a negyven éve felrobbantott Villamosmű emlékére készített emlékművet, amit Erdei Péter kezdeményezésére Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala és Helyi Tanácsa rendelt meg.

— Önt negyven éve foglalkoztatja a gondolat, hogy emléket állítson a már negyven éve nem létező villamosműnek. Miért érzi fontosnak, hogy Szatmárnémeti volt villanytelepe ne menjen feledésbe?

— Úgy ahogy a szatmáriaknak a villanyóra vagy az állomás egy biztos pont, így volt a villamos erőmű is száz éven keresztül. A villamosmű 1891. december 31-én indult be, ezt 1944. október 22-én felrobbantották, a háború után pedig újraépítették. A mai szatmáriak közül erre már csak az idősebbek emlékeznek. A villamosművet már 1918-ban is ki akarták vinni a városból, 1945-ben újra szó volt róla, hogy kiviszik a város szélére, de mindig halasztották, mert át kellett volna az egész rendszert alakítani. Amikor a villamosművet megtervezték, amiatt tették arra a helyre, mert sugarasan kellett ellássa villanyárammal a várost, és egy időben a szatmári villamost is. Az utolsó időszakban a környező falvak és Nagykároly is innen kapta az áramot, mert a 6,6 MW teljesítményű hőerőmű elegendő volt a lakossági ellátásra és az ipari fogyasztásra is. 1962-ben kapcsolták rá a várost és környékét az országos hálózatra, ettől kezdve csak kisegítő szerepet töltött be az erőmű 1973. október 24-ig, a kazánok még egy évig szolgáltattak gőzt a vágóhídnak és a varrodának. 1975. augusztus 26-án robbantották fel a kéményt. 1991-ben, amikor a 100 éves évforduló volt, megpróbáltam szervezni egy megemlékezést, de az Electrica akkor vezetősége elhatárolta magát.

— A most felavatásra kerülő négy méteres emlékmű figyelemfelkeltő lesz a mai szatmáriak számára, de azok számára, akik még többet akarnak tudni a villamosműről, egy tájékoztató füzetet is készül.

— Ebben a tájékoztató füzetben képekkel illusztrálva ismertetem a villamosmű történetét. Az előszót egy korabeli újságcikkből kiemelt résszel indítom: „…több erős robbanást hallottunk és a gyárkémény estében délkelet felé dűlt. Hatalmas szürke és barna színű porfelhő emelkedett a magasba és lassan áthidalta a Szamost… 1975. augusztus 26-án, délután 5-kor” — írta Czimbalmos László, a Szatmári Hírlap akkori számában megjelent tudósításában. Tíz éven át naponta megfordultam a Villanytelep udvarán. Csodáltam a gépterem fényesre csiszolt tisztaságát, szerettem a turbinák egyenletes, süvítő susogását, a „város szívének” nyárestéken otthon is hallható dobogását. Előttem zajlott le a feleslegessé vált és a hetvenes évek városrendezésének útjában álló villanytelep lebontása. Hozzászoktam. Mégis, az augusztusi robbantás és a Czimbalmos tanár úr néhány sora olyan, talán tudatalatti tiltakozást váltott ki belőlem, ami negyven év múltán sem csillapodott. Ha lehet, még erősebb lett. Az nem lehet, hogy a várost meghatározó, a várost több mint 80 évig szolgáló Városi Villamosmű emlékét az idő úgy fújja el, mint egykor a Szamost áthidaló porfelhőt a délkeleti szél.

Három generáció megfeszített, időnként hősies munkáját zárta le jelképesen az augusztusi nekrológ. „A múltat végképp eltörölni” parancsát túlbuzgón teljesítő mamelukok úgy tüntették el a föld színéről a nekik addig munkát és kenyeret adó villanytelepet, hogy jegyzőkönyveket, munkanaplókat, leltárt, terveket, tervrajzokat, jelentéseket sem hagytak maguk után. Emlékeket összegyűjteni, emlékeztetni, emléket állítani! — fogalmazódott bennem akkor a „parancs” és tör fel időről időre, már negyven éve. Dátumok, évfordulók (100 éves, 110 éves, 115 éves, és immár 125 éves évforduló) „kényszere” figyelmeztet arra, hogy nem elég a családtól, munkától és egyéb szórakozástól ellopott idő. Több kell! A Városi (közüzemi) Villamosmű Szatmárnémetiben 1891. december 31-e óta működött. Másodikként Temesvár után. 2016 többek között az erre való emlékezés éve kell legyen. Az ehhez kötődő dátumok — április 1., augusztus 26., október 22., december 31. — momentumai lesznek az emlékezésnek. A polgármesteri hivatal támogatásával, az egykori Villanytelep helyén elsőként állítunk kézzelfogható, figyelemfelhívó emléket, emléktáblát április 8.-án. Hitem szerint nem hiába.

Elek György