Belföld

Voksolás: bojkottra szólít a PDL

2012.07.25 - 11:08

A PDL arra kéri a választókat, hogy ne menjenek el szavazni július 29-én. Băsescu úgy nyilatkozott, ellenkező esetben az államcsínyt a népszavazás eredményével igazolná az USL.

A Traian Băsescu államfőt támogató Demokrata Liberális Párt (PDL) vezetősége kedden úgy döntött, hogy a Băsescu leváltásáról szóló népszavazáson távolmaradásra buzdítja választóit – közölte kedden a román média. A Mediafax és az Agerpres hírügynökségek demokrata párti forrásokra hivatkozva úgy tudják, hogy a döntés jelentős többséggel született meg.

Mint megírtuk, vasárnap rendeznek népszavazást Traian Băsescu államfő leváltásáról, vagy hivatalban maradásáról, miután a parlament július elején felfüggesztette hivatalából. A népszavazás csak akkor lesz érvényes, ha a választói névjegyzékben szereplők fele plusz egy fő, vagyis mintegy 9,1 millió ember vesz részt rajta.

Băsescu sem megy?

A PDL igazgatótanácsa tegnapi ülése előtt bejelentették: ott döntik el, hogy bojkottálják-e vagy sem a referendumot. Az ülésen a párt országos vezetése és a megyei elnökök vettek részt.

Traian Băsescu hétfőn úgy nyilatkozott, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a népszavazás érvénytelen legyen, hiszen ellenkező esetben az államcsínyt a népszavazás eredményével igazolná az USL. Băsescu hozzátette, elképzelhető, hogy ő maga sem megy el szavazni. Közben újra kiemelt helyre került Románia a nemzetközi sajtóban: az igazságügyi reform és a korrupcióellenes harc terén történt előrelépéseket értékelő jelentés kapcsán ki-ki levonta a következtetéseket: Bulgária esélyei sem a legjobbak, de Romániának több mint valószínű, hogy nem sikerül csatlakoznia a schengeni övezethez. Az AFP kiemeli, az Európai Bizottság kemény kritikáit az váltotta ki, hogy az USL-kormány megsértette a jogállamiság elveit, aminek következtében megingott az Európai Uniónak az országba vetett bizalma. A francia hírügynökség szerint az ezelőtt öt évvel európai uniós tagságot nyert ország még várhat egy ideig a schengeni csatlakozásra.

A kínai Xinhua hírügynökség Az EU összevont szemöldökkel tekint Romániára című anyagában tematizálja a romániai politikai helyzetet, az Associated Press pedig arra figyelmeztet, hogy a folyamatosan negatív előjelű jelentések a finanszírozás beszüntetését eredményezhetik. Romániának egyetlen szerencséje, hogy az EU-nak nincs olyan jogszabálya, amely felhatalmazná egy tagállam kiutasítására – vélekedik az AP.

A DPA német hírügynökség szerint a Ponta-kormány húzásai révén Románia élére egy olyan államfőt juttatna, akiben bízhat, hogy kegyelemben részesíti a kétéves börtönbüntetésre ítélt Adrian Năstase volt miniszterelnököt.