Belföld

Vizsgaszessziók következnek

2014.01.12 - 15:23

Februárban a VIII.-osok, májusban a II., IV. és VI. osztályosok vizsgáznak, márciusban próbaérettségi lesz.

 

Jövő hónaptól kezdődnek a tanügyi felmérők. Februárban a nyolcadikosok képességvizsgájával kezdődik a tesztek sora, 18-án lesz a román, 19-én az anyanyelv, 20-án pedig a matematika teszt. Az eredményeket március 7-én függesztik ki. Ezt követően márciusban tartják a próbaértettségit, melynek keretében idén első alkalommal nem csak a XII., de a XI. osztályosok is barátkozhatnak a vizsgastresszel. Ők március 3-án vizsgáznak románból, 4-én anyanyelvből, 5-én pedig a kötelező szakból. Emellett a XII.-esek március 7-én a választott érettségi tantárgyból is tesznek vizsgát. Az érettségi szimuláció kizárólag írásbeli felmérőkből áll majd. Az eredményeket március 14-én függesztik majd ki. Folyó tanévben első alkalommal kerül sor vizsgáztatásra a II., a IV. és a VI. osztályokban. Ez esetben két szessziót tartanak, a második felmérőn azokat fogadják, akik valamilyen okból kifolyólag az elsőn nem tudnak részt venni. Az első felmérő keretében a második osztályosak románból május 6-án, anyanyelvből május 7-én, matematikából pedig május 8-án vizsgáznak. A negyedikesek román és anyanyelvi felmérője május 13-án, a matematika pedig május 14-én lesz. A hatodikosok számára május 14-én nyelvből és kommunikációból, május 15-én pedig matematikából és tudományokból szerveznek vizsgát. A legkisebbek, azaz a másodikosok második felmérője románból május 20-án, anyanyelvből május 21-én, matematikából pedig május 22-én lesz. A második szesszióban a hatodikosok május 27-én nyelvből és kommunikációból, május 28-án pedig matematikából és tudományokból vizsgáznak. A negyedikesek május 28-án román, illetve anyanyelvi, 29-én pedig matematika felmérőt írnak.

Babos Krisztina