Napok, hetek óta mindenhol, tv-ben, rádióban, sajtóban, utcasarkon, gyülekezetben, munkahelyen, üzletben stb. a hírhedt koronavírusról lehet hallani. Még a hároméves András kisfiam is tudja, hogy kezet kell mosni, így lehet védekezni leghatékonyabban a koronavírus ellen. Egyre több vírusos megbetegedés van országszerte is, egyre erőteljesebb a pánikroham: félnek az emberek, maszkokban járnak, napok óta sehol nem lehet a városban fertőtlenítő kézmosót vásárolni, sem kék szeszt, mert egyesek nagy tételben felvásárolták, üresen állnak délutánonként a bevásárlóközpontok polcai. A vak is látja: nagy a baj. Sokan már nem dolgoznak, vagy otthonról végzik a munkájukat. Nagyon sok intézmény leállt a városban, bezártak a kulturális és szórakoztató létesítmények is, a múzeum, a fürdő, a mozi, a színház, az éttermek, és az istentiszteleteket és miséket is felfüggesztették egy időre. Kilenc éve vagyok lelkipásztor, és kilenc éve majdnem hetente arra buzdítom a híveket: jöjjenek templomba! Ilyet még nem éltem meg: ezen a héten mondom először azt: ne gyertek templomba, inkább maradjatok otthon! Én is félek: ez a munkám, hogy prédikáljak, gyülekezeti alkalmakon kisebb-nagyobb tömegnek szóljam az igét, de már nem tehetem a hagyományos módon. Mi lesz velünk, a családommal? Meddig kapunk fizetést? Miből fogjuk eltartani magunkat? Mi lesz a vége ennek a járványnak? Eszembe jutott az is, hogy évek óta Istennel járok, és eddig még SOHA nem hagyott cserben, miért hagyna most el? Elgondolkodtam azon is: bezárnak a templomok, és akkor mi van? Amíg nyitva voltak, addig sem igazán verték le egymást az emberek. Nem ez tart meg bennünket, nem egy épület. Most annak az ideje van, hogy amit évtizedekig magunkba szívtunk a templomokban, arról most tanúbizonyságot tegyünk. A sötétségben kell világítani, és most nagyon nagy a sötétség és a pánik. Az Úr tart meg bennünket, nem a templom. Olvastam, hogy a XVIII. században Lisszabonban földrengés pusztított, az emberek nagy része a templomokba menekült, de a földrengés miatt azok összedőltek, és tízezrek veszítették el az életüket a romok között. Nem a templom tart meg bennünket. Egyáltalán nem akarom elbagatellizálni a mostani járványt, de miközben nagy a baj, nagy a pánikkeltés is. De mit tehetünk mi, az események szemlélői? Mindenképp maradjunk otthon, és tartsuk be az előírásokat! Elgondolkodtam azon, hogy vajon mire való ez a világjárvány. Mi célt szolgál? Mit tegyek otthon? Van egy jól ismert történet az Ószövetségben (4Móz 21): Izráel népe majdnem 40 éve vándorol a pusztában Kánaán felé, zúgolódnak Isten és Mózes ellen. Isten védte és oltalmazta őket az úton, vizet fakasztott és táplálta őket, de most a nép kérésére „Isten elengedi” a népet. Isten szelíden válaszol: ha nincs rám szükség, ha nem tiszteltek, nem keresitek velem a kapcsolatot, akkor szép lassan háttérbe vonulok. Amikor Isten hátralép, a nép kikerül a védelmi zónából, és a mérges kígyók a pusztából rájuk támadnak és mindenkit megmarnak. A nép a pánikhelyzetben Mózeshez megy, és közbenjárásért, bocsánatért könyörög. Isten válaszol a kétségbeesett imára: megparancsolja Mózesnek, hogy készítsen egy rézkígyót, és tűzze fel egy magas póznára, aki hittel föltekint, az életben fog maradni.

Miért van a koronavírus? Véleményem szerint ugyanazért, amiért a zsidó nép életében is voltak a mérges kígyók. Arra kényszerítettük Istent, hogy kerüljön háttérbe. A megoldás: szívből könyörögni Istenhez, feltekinteni élő hittel a póznára, Krisztus keresztjére. Egy biztos: ez még nem a világ vége. De akkor mi? Én úgy látom, ez inkább egy levél, egy üzenet Istentől, amit el kell olvasni, végig kell gondolni, és válaszolni lehet rá. Ez még nem a vég, ez még a kegyelem levele. Isten NEM akar rettegésben tartani, nem kell ennyire félni. Elgondolkodtatni akar bennünket, szeretné, ha tartanánk egy kis önvizsgálatot otthon, a csendben. A Bibliában azt olvassuk, hogy a hetedik nap a pihenés, a feltöltekezés, Isten imádásának napja. Isten kényszerpihenőre küld bennünket pár HÉTIG, HÓNAPIG: a gyülekezetet, az egyházat, a hitetleneket, az egész világot, azokat is, akik még nem ismerik Őt. És ez a vírus tükröt tart elénk: nézzünk bele, és lássuk meg, kiben-miben bízunk, hol tartunk. Miért és mitől félünk? Miben-kiben bízunk? Vizsgáljuk meg magunkat! Van pár heted, hogy letisztuljon benned: megéri az a rohanás, amiben vagy? Mire építed az életed? Ismerd meg, mi a fölösleges rakomány az életedben, és dobd ki! Lehetőség, hogy jobban megismerd Őt, hogy megbarátkozz vele, hogy többet imádkozz hozzá, hogy olvasd a Bibliát, hogy kérdéseket tegyél fel neki. A kényszerpihenésnek egy másik dolgora is nagyszerű lehetőség: közelebb kerülni a gyerekeidhez, megismerni őket, játszani velük az udvaron, legóautót építeni, engedd, hogy lovagoljanak a hátadon! Ülj le a feleséged/férjed mellé, és beszélgess vele, idézzétek fel a régi emlékeket, vegyétek elő a régi fényképeket, és beszéljetek a közös élményekről! Olvassátok együtt a Bibliát, hallgassatok igehirdetéseket, imádkozzatok egymásért stb. Nagyszerű lehetőséget ad Isten ebben az időszakban. Használjuk ki okosan ezt az időt!

Illyés Sándor evangélikus lelkipásztor