Szatmárnémeti

Vizsgálatot akar Kereskényi

2016.06.16 - 08:00

Külsős céggel végezne átfogó auditot a szatmárnémeti városházán az új polgármester, ennek eredménye alapján döntene arról, mik legyenek a rövid távú tervek.

Gazdasági átvilágítás lesz az első dolga Kereskényi Gábornak, szatmárnémeti polgármesterének azt követően, hogy átveszi a mandátumot a leköszönő Dorel Coicától. „Az a legfontosabb, hogy befolyásoktól mentes, független információink legyenek arról, mik a valós állapotok a városházán — nyilatkozta szerkesztőségünknek Kereskényi —, hogy milyen erőforrások állnak rendelkezésére jelen pillanatban a várost a következő négy évben vezető csapatnak.” A polgármester nemcsak a városházi információkra kíváncsi, hanem arra is kiterjed majd a vizsgálat, hogy mi a helyzet a polgármesteri hivatal csatolt intézményeinél és a tanács által felügyelt városi vállalatoknál, a Transurban és az Apaserv helyzete is átvilágításra fog kerülni. Az audit nyomán szerzett információk alapján lehet eldönteni, mik azok a dolgok, amiket el lehet végezni ebben az évben, melyek azok a beruházások, amelyeket be lehet fejezni, vagy meg lehet, meg kell kezdeni idén. A mandátum átadásához írt jegyzőkönyvből fog kiderülni konkrétan az, hogy milyen futó szerződései, tervei és projektjei vannak a városnak és az is, hogy ezek teljesítés terén — a városháza és a kivitelezők részéről —, milyen stádiumban vannak. „Ezek ismeretében lehet csoportosítani a rövid távú terveket — magyarázta a polgármester —, a közép- és hosszú távú tervek pedig azok lesznek, amiket a választási kampány idején beszéltünk.” Nem téved az, akinek feltűnt, hogy a kampány idején nem volt az RMDSZ és a magam részéről olyan konkrét ígéret, amelyik a harmadik hídra és a körgyűrűre vonatkozott, szögezte le Kereskényi, mert ezzel, a finanszírozási lehetőségek ismerete nélkül felelőtlenség lett volna kérkedni a választási kampányban. Nagyon fontos a város és a környező települések számára mindkét közlekedési létesítmény, azonban először fel kell kutatni azokat a lehetőségeket, amelyek által a beruházást el lehet kezdeni. Kereskényi szerint négy szóba jöhető variáns van: kormánypénzre, banki hitelre, uniós támogatására, vagy ezek kombinációjára szert tenni. Helyi költségvetésből megfinanszírozni ilyen volumenű munkát képtelenség, becsült adatok szerint a körgyűrű ára 800 millió lej lenne, a hídé pedig 90 millió lej.

Princz Csaba