Vízkereszt ünnepe tulajdonképpen három fontos eseményt kapcsol össze Jézus életéből: a napkeleti bölcsek látogatása: Gáspár, Menyhért és Boldizsár aranyat, tömjént és mirhát vittek a gyermek Jézusnak, ezzel elismerve őt királynak, istennek és embernek;
Jézus megkeresztelkedése a Jordán folyóban: ekkor jelent meg a Szentlélek galamb formájában, és az égi hang kijelentette: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.”; Jézus első csodája: a kánai menyegzőn történt víz borrá változtatása, ami Jézus isteni hatalmának első megnyilvánulása volt.

A nyugati kereszténységben január 6. vízkereszt,vagy a háromkirályok, másképpen a napkeleti bölcsek ünnepe. Krisztus keresztségének emlékére a vízkereszt volt az ünnepi keresztelések napja, a katolikus egyház tömjént és vizet szentelt, innen származik az elnevezés. Ezen a napon megszokott volt a szentelmények hazavitele is: a szenteltvíznek gyógyító hatást tulajdonítottak, és minden betegségre használták, de hintettek belőle a bölcsőre, a menyasszony koszorújára és a halott koporsójára is, ugyanakkor a házakat is megszentelik, illetve vidéken mai nap is szokás az ólak beszentelése, és az állatok szentelt vízzel való megitatása, hogy ne legyenek betegek egész évben. 
Mint ahogy szokás, hogy ezen a napon megszentelik a folyóvizeket is, valamint az, hogy keresztet dobnak a folyóba, s az utána ugró fiatal legények közül egész évben áldott lesz és tisztelet övezi azt, akinek sikerül megtalálni, felhoznia.

A IV. század elejétől kezdődően lett január 6. liturgikus ünneppé, és ennek szokása gyorsan elterjedt előbb keleten, majd nyugaton is. A keresztények 312–325 között kezdték ünnepelni Jézus Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a Háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepeként. Az ünnep görög neve: epifánia. 
A keleti egyházakban sokáig egyet jelentett a születés és az epifánia ünnepe: Jézus születése által Isten megjelent a világban — s a keleti világ ezen a napon ünnepli Jézus születését, a pravoszláv vagy ortodox karácsonyt.

Máté evangéliuma (Mt 2,1-12) szerint a háromkirályok a betlehemi csillag által vezéreltetve jöttek keletről Júdeába, hogy az újszülött kis Jézusnak kifejezzék hódolatukat: aranyat ajándékoztak a Királynak, tömjént az Istennek és mirhát az Embernek. Az evangélium mágusnak nevezi őket, de nevüket nem említi. A hagyomány szerint hárman voltak, a 8. században élt Beda Venerabilis nevüket is említi: Caspar, Melchior, Balthasar – azaz Gáspár, Menyhért, Boldizsár.

Nem véletlen, hogy házszentelés alkalmával krétával rajzolják fel Gáspár, Menyhért és Boldizsár nevének kezdőbetűit és az évszámot a bejárati ajtóra —  ez a felirat megvédi a házat villámcsapás és a boszorkányok/a gonosz rontása ellen.

Az ünnephez tartozott a háromkirályok megjelenítése, a háromkirályjárás szokása. A házról házra járó fiúgyermekek, ritkábban leányok jellegzetes viseletdarabja volt a díszes süveg, fontos kellékük a többnyire kiugratható szerkezetre szerelt csillag. Általában vízkeresztkor, vagy karácsonykor és újévtől vízkeresztig jártak. Történeti adatok a XVI. század óta szólnak a csillagénekről és a csillagozásról. A XVII–XVIII. századi betlehemes szövegekben még szerepel a háromkirály jelenet a pásztorjátékkal és a Heródes-jelenettel együtt. Újkori népszokásainkban a háromkirály jelenet a vízkereszti csillagozáshoz kapcsolódott. Egyetlen állandó szövegmotívuma az úgynevezett csillagének — Szatmár megyében egyébként a Heródes-jelenet csak a csedregi betlehemezés szövegében található meg. 

Vízkereszt a karácsonyi ünnepkör zárónapja is, ezen a napon megkezdődik a tél búcsúztatásának időszaka, vagyis a a húshagyó keddig (a nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerdát megelőző nap) tartó farsangi időszak. Nem véletlen, hogy a néphagyomány szerint ezen a napon kell lebontani a karácsonyfát, hiszen ezen a napon a karácsonyi meghitt időszakot átveszi a farsangi bálok, mulatozások hangos periódusa.

Szabó Kinga Mária