Megvan egy pozitív következménye annak, hogy mandátuma elején rendezte a helyzetet a szatmárnémeti Pirosberekben a városvezetés. Az utcanévadással nem csak állandó lakhelyet jelenthettek be oda azok, akiknek szabályos építményük volt a nyaralóövezet valamelyik telkén, de taxit és mentőt is lehet konkrét címre hívni. Most egy következő előrelépés történhet a Pirosberekben, vízbevezetésbe fog az Apaserv, tájékoztatta lapunkat Kereskényi Gábor. A polgármester elmondta, hogy a szolgáltató azt követően kezdte előkészíteni a beruházást, hogy lakossági igény is felmerült a csapvízhez való hozzáférésre, illetve a város is kérte, hogy ahol lehet, ott fektessen hálózatot az Apaserv. Sajnos nem minden utca köztulajdon a Pirosberekben, mutatott rá Kereskényi, a szolgáltató pedig magánterületen nem tud beavatkozni. Viszont ha a tulajdonos a városnak adományozza az útnak használt parcellát, és ezt a városi tanács elfogadja, tovább lehet majd bővíteni a vízhálózatot.
Négy utca
Matuz Béla, az Apaserv technikai igazgatója az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy a mostani beruházás 1,2 kilométer vízvezeték telepítését takarja, a munkát 135 ezer lejes keretből meg lehet oldani. Mérések és az engedélyek megszerzése következik, de még idén megcsinálnák a munkát, hogy rá lehessen csatlakozni a vezetékre. Csatornát nem vezetnek, mert a szennyvízelvezetés megoldására a Pirosberekben nincs lehetőség, mutatott rá Matuz. A polgármesteri hivatal és a városi tanács tulajdonában levő szolgáltató közpénzből gazdálkodik, mutatott rá a mérnök, azért nincs lehetőség magánterületen beruházni, s amelyik pirosberki utcának nincs neve, ott csak magánberuházásként lehet továbbvinni a vízvezetéket. Az Apaserv most elkezdett beruházása a Gutâiului/Birs, a Petalelor/Szirom, a Curcubeului/Szivárvány és az Afinelor/Áfonya utcát érinti.
Princz Csaba