Szatmár megye

Visszaváltási rendszer: már Whatsappon keresztül is jelezhetők a panaszok

2024.08.22 - 16:01

Csütörtöki sajtótájékoztatóján Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter kifejtette, hogy mára már érzékelhető a SGR bevezetésének jótékony hatása a környezetre, mert kevesebb PET-palackot látni az útszéleken, a folyópartokon, az erdőkben és általában a természetben. Emellett szinte naponta jelennek meg információk a nyersanyag-újrahasznosítók kapacitásának bővüléséről, ami új munkahelyek létrehozását is jelenti.

Fechet elmondta, a jó hírek ismertetése mellett kénytelen elismerni azt is, hogy a rendszernek még mindig vannak bizonyos működési zavarai, amelyeket orvosolni kell. Ennek érdekében júliusban és augusztusban a környzetőrség és a fogyasztóvédelem tematikus ellenőrzéseket tartott számos gazdasági szereplőnél és a visszaváltási rendszert működtető RetuRO vállalatnál, amelyet egyébként meg is bírságoltak. „Ez egy szimbolikus bírság volt, de megpróbáljuk azt az üzenetet közvetíteni, hogy a kötelezettségek teljesítése mindenkire vonatkozik” - magyarázta.

A miniszter beszámolója szerint

a rendszerben jelenleg az okozza a legtöbb zavart, hogy a vidéki kereskedők nem hajlandók átvenni az italcsomagolást a vásárlóktól, annak ellenére, hogy felszámították az 50 banis betétdíjat.
Ez szerinte súlyos probléma, mert az idős személyeknek legtöbbször nem áll módjukban felkeresni a legközelebbi városban működő visszaváltó automatákat. Ezért ismételten felhívta a kereskedők figyelmét arra, hogy törvényes kötelességük a betétdíjas italcsomagolások visszaváltása.

Fechet bejelentette, hogy

csütörtöktől a visszaváltási rendszerrel kapcsolatos problémákat a vásárlók a 0726 715142-es telefonszámon, Whatsappon keresztül jelezhetik.
„A panaszok eljutnak a környezetőrséghez vagy a fogyasztóvédelemhez, és a lehető legrövidebb időn belül megoldódnak” - tette hozzá a tárcavezető.

Hírszerkesztő

(Fotó: Princz Csaba archív felvétele)