Sport

Visszavághat szombaton az Olimpia

2016.04.15 - 19:51

A veszélyzóna elkerülése kell legyen a szatmári legények célja a szombati, Kolozsvári U elleni mérkőzésen. A 11 órakor kezdődő meccsen, Olimpia-siker esetén helycsere történik a tabellában.

Fájó emlékek fűznek a Kolozsvári Universitatea elleni legutóbbi, szatmárnémeti mérkőzéséhez, hiszen a Szatmárnémeti FC Olimpia március első hétvégéjén, az első tavaszi meccsén a hosszabbítás utolsó percében kapott ki 3–2-re a kincses város „egyetemistáitól”. Akkor eldőlt, hogy már csak matematikai esélye maradhat az Olimpiának, hogy az első hatba jusson a másodosztály alapszakaszának a végén. A matek sem segített a csapaton, de végül a kolozsváriak is az alsóházba maradtak és szombaton az FC Olimpia vendégei lesznek a szatmáriak első rájátszásbeli hazai meccsén.

Az akkori meccs már a múlté, hiszen mindkét alakulat kispadján új edző ül. Az Olimpia kispadjára már március végén ültették le Mircea Bolbát, míg a kolozsváriak szakvezetését múlt héten vette át a 35 éves Szilágyi Zsolt, az Universitatea egykori kapitánya. Utóbbinak az „egyetemisták” másfél hónappal ezelőtti lelkesedését kell megtartania a csapatban, míg Bolbának fel kell ráznia a csapatát, hogy felejtesse a márciusi találkozó kudarcát. Jó előjel lehet, hogy az Olimpia jól kezdte a rájátszást, hiszen a Pankotai Șoimii otthonából hozott három pontot az elmúlt hétvégén. A kolozsváriak hazai pályán ikszeltek a Tatrangi Unireával. Ezután Mihai Teja edző távozott az Univeristatea kispadjáról, ugyanakkor a kolozsvári pontvesztés felcsillantotta a reményeket az Olimpia előtt. Ugyanis, ha ma nyerni tud a szatmári alakulat, akkor felkapaszkodik a táblázat második helyére, amely a biztos bentmaradást biztosítja a Liga 2-ben. A jelenlegi harmadik pozícióból ugyanis osztályzót kell játszani a 1-es csoport alsóházának harmadik helyezettjével. A veszélyzóna elkerülése kell legyen tehát a célja a szatmári csapatnak és minden áron nyerni kell.

Az bizonyos, hogy nem lesz egyszerű dolga Bolbának, hiszen néhány alapembere hiányzik: Iuhas, Mureșan, Chivari, Sălăgeanu és Brata kispadon maradnak, utóbbi piros lapos eltiltás, előbbiek sérülés vagy betegség miatt. Heil játéka is kérdéses, viszont a középhátvéd idén még nem játszott tétmeccset, kérdés tehát az is, hogy mennyire van felkészülve? Az viszont bizonyos, hogy ma, a 11 órakor kezdődő meccsen akármelyik játékos ölti magára az Olimpia mezét, odaadóan, győzelemre kell játsszon. Hiszen feledtetni kell a teszetosza, eredménytelen játékot is, amit idén, az alapszakaszban mutatott a csapat, amit egyszer már kifütyült a szatmári közönség.

Liga 2, rájátszás, 2. forduló, 2-es Csoport

Alsóház

Szatmárnémeti FC Olimpia – Kolozsvári U (11 óra)

Tatrangi Unirea – CSM Râmnicu Vâlcea

Resicabányai Metalul – Pankotai Șoimii.

Az állás: 1. Vâlcea 21 pont, 2. Kolozsvár 17, 3. OLIMPIA 14, 4. Pankota 13, 5. Tatrang 10, 6. Resica –11.

Felsőház

Nagybányai FCM – Szászmedgyesi Gaz Metan

CS Mioveni – Aradi UTA Bătrâna Doamnă (vasárnap, 11 óra, Digi Sport 2)

Brassói FC – Chindia Târgoviște 3–2