A nagykárolyi FIFA-bíró csütörtök este az Old Traffordon a Manchester United és a Granada összecsapását irányítja a labdarúgó Európa Liga negyeddöntőjének visszavágóján. A Manchester United a Granadát fogadja csütörtökön a 22 órakor kezdődő mérkőzésen. Az angolok az első találkozót 2–0-ra nyerték meg. Kovács Istvánnak ez lesz az eddigi legrangosabb küldetése, a 36 éves játékvezető ugyanis először irányít majd nemzetközi kupasorozatban negyeddöntős találkozót. Vasile Marinescu és Ovidiu Artene lesz a két asszisztense, viszont negyedik bírónak egy svájci sípmestert küld az európai szövetség Sandro Scharer személyében.
Kovács István egyébként ebben az idényben az Európa Ligában a Celtic – Sparta Praga (1–4) csoportmeccset, illetve a 16-od döntőben a Braga – AS Roma (0–2) találkozót vezette. Ugyanakkor a BL-ben a Lokomotiv Mosszkva – Bayern München (1–2), Zenit – Dortmund (1–2) és Bayern – Lazio (2–1) találkozókon is játékvezető volt.
Pesek Attila