A Vânători-Neamț Natúrpark megvásárolta az első négy jávorszarvaspéldányt a nagytestű növényevő állatfaj újratelepítését célzó program keretében.
Mint azt Sebastian Cătănoiu, a park igazgatója elmondta, a három nőstényt és a hímet Németországból, Svájcból és Franciaországból hozták Romániába, és egy hónapig karanténban lesznek, mielőtt elengedik őket a park területén.
Miután az európai bölény visszatelepítése Románia területére sikeres volt, most a jávorszarvas következik. Ha a kutatások eredményei azt mutatják, hogy ez a négy jávorszarvas jól beilleszkedett a parkba, további példányok beszerzésére is sor kerül — mondta.
Cătănoiu szerint nincsenek biztos adatok arról, hogy mikor pusztult ki Romániában a jávorszarvas, amely évszázadokkal ezelőtt elterjedt volt a Kárpátok peremvidékén. Az 1960-as, '70-s években jeleztek példányokat a Duna-deltában, a keleti határon levő megyékben - Botoșani, Iași vagy Neamț -, amelyek feltehetően Ukrajnából jöttek át - mondta.
A natúrpark tervében szerepel még más, Románia területéről eltűnt állatfajok visszatelepítése is, de erre még nincs pontos ütemterv. Ilyenek a vadló, az őstulok, a tatárantilop (szajga) és az ázsiai vadszamár (mongol kulán). Ezek a nagytestű növényevő fajok korábban Romániában, többek között a Vânători-Neamț Natúrpark környékén is éltek.
Hírszerkesztő