Belföld

Visszaküldte a parlamentnek az új pártfinanszírozási törvényt a román államfő

2015.04.10 - 16:23

Megfontolásra visszaküldte a parlamentnek az új pártfinanszírozási törvényt Klaus Iohannis államfő pénteken.

Az elnök számos elvi és jogi kifogást emelt a március közepén nagy szavazattöbbséggel elfogadott jogszabály ellen, amely szerinte jelenlegi formájában nem teszi átláthatóbbá és tisztességesebbé a pártok pénzelését, nem zárja ki az üzleti szféra és a politikusok érdekösszefonódásának gyanúját.

A jogszabály szerint a választási kampányokat ezentúl az állami költségvetésből pénzelik Romániában, a jelöltek hitelekből megelőlegezett költségeit pedig utólag számolnák el, amennyiben elértek egy bizonyos támogatottságot.

Iohannis szerint azonban a jogszabály továbbra sem zárja ki a bújtatott finanszírozás lehetőségét, vagyis az olyan "kölcsönöket", amelyeket a - nekik lekötelezett politikusok hatalomra segítését üzleti befektetésnek tekintő - szponzorok később elmulasztanak visszakérni a jelöltektől. Az elnök azt is kifogásolta, hogy a számvevőszék már nem ellenőrizhetné a pártfinanszírozást, holott - a választási kampányok idején - ahhoz közpénzeket használnak fel.

A pártfinanszírozási törvény az első, amelyet a bukaresti parlament elfogadott abból a csomagból, amellyel a romániai választási rendszert akarják megújítani. A szövegező különbizottság a párttörvény és a helyhatósági választási törvény tervezetét is kidolgozta már. A továbbiakban a parlamenti és az elnökválasztás szabályozására is új törvénytervezetet dolgoznak ki Romániában.

A választási reform gondolatát elvileg minden parlamenti párt támogatta, amikor Iohannis államfő konzultációt rendezett a témáról. A pártok vállalták, hogy a tavaszi ülésszak végéig elfogadják a törvénycsomagot, ugyanis a Velencei Bizottság - az Európa Tanács alkotmányjogi szakértői testülete - azt kérte a tagállamoktól, hogy a voksolást megelőző egy évben már ne módosítsák a választási szabályozást.

Romániában jövő tavasszal önkormányzati, ősszel pedig parlamenti választásokat tartanak.