Vidék

Visszahozták a 90-es éveket Kolozsváron

2015.04.23 - 19:00

Szatmárról 40 fiatal indult Kolozsvárra, hogy egy nap erejéig visszatérjen a 90-es évek világába. Volt, akiben nosztalgikus érzéseket ébresztettek az élmények, mások számára minden újnak tűnt.

A mi időnkben nem így volt — hangzik el sokszor ez a mondás az idősebb korosztályok részéről, s bár a generációk közötti különbségek mindig jelen vannak és lesznek is, szombaton be is igazolódott, hogy mennyire más volt a most húszas éveikben járók gyermekkora. A Sapientia egyetem aulájában több mint ezer látogató akarta újra megtapasztalni a '90-es évek hangulatát, és akart visszautazni az időben, hogy találkozhasson rég elfeledett gyermek-önmagával — akik beléptek az épületbe, útleveleket kaptak, amelyek segítségével utazhattak az évek között.

A negyven szatmári fiatalból álló küldöttségben képviseltette magát a nemrégiben alakult Géresi Magyar Ifjúsági Kezdeményezés (MIK), a kiskolcsi, illetve az avasújvárosi MIK is, s a küldöttségből 30-an vettek részt az időutazás részeként zajló vetélkedőn, ahol hat ötfős csapatot alkotva teljesítették a különböző próbákat — amelyek természetesen a huszadik század utolsó évtizedére voltak jellemzőek.

Az összesen 26 csapatból álló mezőnyben a szatmári csapatok hősiesen helytálltak, hiszen a MIKachu csapata éppen csak lecsúszva a dobogóról a IV. helyen végzett, az Xcervantes a XIII. helyet elhódítva a középmezőnyt képviselte, őket szorosan követte a Nin10do és a Looney Fools csapata csupán néhány pont lemaradással, előbbi a XIV. míg utóbbi a XV. helyen zárt. A Szupercsapat és a Harcos Nintendók csapata pedig, kisebb lemaradással ugyan — amely azzal magyarázható, hogy a csapattagok számára, életkoruk miatt, új élményt jelentettek ezek a próbák — a XVIII., illetve a XX. helyen végzett.

A versenyszámok alatt különböző előadások keretében kalandoztak a 90-es évek divatvilágában, felidézték az akkor még nagyon várt televíziós reklámokat, boldog mosollyal nosztalgiáztak a film- és rajzfilmvetítések alatt Pom-Pom meséitől kezdve Frakkon és Babaron át a Szívtipró Gimiig és az Egy rém rendes családig, majd az Erdélyi Humorfesztivál kolozsvári előválogatóját nevették át, s a '90-es évek a V-tech és az Ufo Update koncerttel zárultak, amely alatt még egy kicsit nosztalgiázhattak a résztvevők.