Így Gyenes Emánuel a harmadik versenynapon az óvatos haladásra helyezte a hangsúlyt, alaposan visszavett a tempóból, , hiszen a nyáron műtött lába miatt még nem tud százszázalékos teljesítményt nyújtani. Ráadásul a szakasz második részében a lágy dűnékkel is meggyűlt a baja, egyeseknek többször neki kellett menjen, hogy keresztül hajthasson rajta, vagy éppen beleásta magát a puha homokba.
Mindez végül az időeredményen is látható volt, hiszen a szatmári motoros a szakaszgyőztes Toby Pricehoz idejéhez viszonyítva több mint egy órás késéssel érkezett célba a 403 kilométeres speciális végén. Ez az 50. helyre volt elég, ezért az összetett táblázatban visszacsúszott a 32-ről a 37. helyre, míg a szervízcsapat-kíséret nélküli Malle Moto kategóriában nem csak az éllovas, de a dobogós helyet is elvesztette. A Dakar-rali legnehezebb kategóriájában az eddigi harmadik . Maurizio Gerini nagyon jó tempóba ment, és több mint fél órát verve Mani idejére átvette a vezetést a csoportban. A litván Arunas Gelazninkas megőrizte második helyét, míg a harmadik helyre feljött a cseh Roman Krejci.
A maraton kategóriában a 3. helyen áll a spanyol Tosha Schareina és Krejci mögött, hátránya több mint egy óra az éllovas mögött.
Szerdán a mezőny megérkezik Szaúd-Arábia fővárosába, Rijádba. Közben viszont 337 kilométeres mért szakaszt kell teljesíteni, az összekötő táv viszont hosszabb, 476 kilométeres lesz. Vagyis 813 kilométer össztávot kell teljesíteni Vadi ad-Davaszir és Rijad között, amely így a leghosszabb nap lesz a Dakar-rali 43. kiírásában. A szervezők szerint viszont kanyargós, ám könnyű és élvezhető speciális szakaszt ígérnek a mezőnynek.
43. DAKAR-RALI, 3. VERSENYNAP, VADI AD-DAVASZIR – VADI AD-DAVASZIR
Motorosok, 403 kilométer mért szakasz
1. Toby Price (ausztrál, Red Bull KTM Factory Team) 3h33’23”
2. Kevin Benavides (argentin, Monster Energy Honda Team 2021) +1’16”
3. Matthias Walkner (osztrák, Red Bull Ktm Factory Team) +2’36”
(…)
50. Gyenes Emánuel (romániai, Autonet Motorcycle Team) +1h3’7”
Malle Moto Original by Motul
1. Maurizio Gerini (olasz, Solarys Racing) 3h59’24”
2. Roman Krejci (cseh, BO!Beton Team) +13’22”
3. Arunas Gelazninkas (litván, Zigmas Dakar Team) +14’23”
(…)
6. Gyenes Emánuel (romániai, Autonet Motorcycle Team) +37’6”
Autósok, 403 km mért szakasz
1. Nasser Al-Attiyah, Matthieu Baumel (katari, francia, Toyota Gazoo Racing) 3h17’39”
2. Henk Lategan, Brett Cummings (dél-afrikaiak, Toyota Gazoo Racing) +2’27”
3. Stéphane Peterhansel, Edouard Boulanger (franciák, X-Raid Mini JCW Team) +4’5”
43. DAKAR-RALI, ÖSSZETETT TÁBLÁZATOK
Motorosok
1. Skyler Howes (egyesült államokbeli, BAS Dakar KTM Racing Team) 12h4’48”
2. Kevin Benavides (Monster Energy Honda Team 2021) +33”
3. Xavier De Soultrait (HT Rally Raid Husqvarna Racing) +1’28”
(…)
37. Gyenes Emánuel (romániai, Autonet Motorcycle Team) +1h56’2”
Malle Moto Original by Motul
1. Maurizio Gerini (olasz, Solarys Racing) 13h31’5”
2. Arunas Gelazninkas (litván, Zigmas Dakar Team) +11’45”
3. Roman Krejci (cseh, BO!Beton Team) +23’48”
4. Gyenes Emánuel (romániai, Autonet Motorcycle Team) +30’45”
Autósok
1. Stéphane Peterhansel, Edouard Boulanger (franciák, X-Raid Mini JCW Team) 10h39’2”
2. Nasser Al-Attiyah, Matthieu Baumel (katari, francia, Toyota Gazoo Racing) +5’9”
3. Mathieu Serradori, Fabian Lurquin (francia, belga, SRT Racing) +26’21”
Pesek Attila