Belföld

Vissza kéne térni a tárgyalások fázisához

2017.09.30 - 13:26

Cătălina Matei, az AGERPRES különtudósítója jelenti: Újra kéne tárgyalni az igazságügyi törvények tervezett módosításáról az igazságszolgáltatási rendszer illetékeseivel - jelentette ki pénteken a Tallinnban tartózkodó Klaus Iohannis államfő, aki szerint a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) negatív véleménye a kérdéses tervezetről jó ok rá, hogy kezdeményezői alaposan elgondolkodjanak róla.

Iohannis leszögezte: a tervezet az egész igazságszolgáltatási rendszert élénken foglalkoztatja, és a kérdést túlzottan leegyszerűsítik azok a magyarázatok, melyek szerint a bírák és ügyészek ellenszegülnek a rendszer megreformálásának. 'Véleményem szerint vissza kell térni a szöveghez, arról kell tárgyalni, és ha tényleg szükséges a rendszer megreformálása, fontolóra kell venni, hogyan épüljön az fel. Mindezt a rendszerrel közösen kell végrehajtani. Számomra elképzelhetetlen, hogy a rendszer reformját a rendszer ellenében hajtsák végre. Ez nagy hiba lenne' — mondta az államelnök.

 

Az Európai Tanács digitális megoldásokkal foglalkozó találkozóján részt vevő Iohannis azt mondta: véleménye szerint 'nagyon jól képzettek' az igazságügyben dolgozó szakemberek, ismerik a törvényeket, ismerik az igazságszolgáltatás rendszerét, ezért velük kéne újratárgyalni a tervezetet.

AGERPRES/(RO — szerkesztő: Florin MARIN, HU — szerkesztő: TOFÁN Imola)