Belföld

Vissza kell térni az iskolába

2021.01.05 - 12:12

A Salvaţi Copiii gyermekmentő alapítvány az iskolák, óvodák januári megnyitását kéri a hatóságoktól a Facebookon közzétett felhívásában. A közlemény rávilágít arra, hogy egy, az alapítvány által végzett közvélemény-kutatás eredményei szerint a diákok, pedagógusok, szülők 63 százaléka szeretné, ha már januárban visszatérnének az iskolába, miközben a gyerekek 47 százaléka nem rendelkezik a szükséges eszközökkel az online oktatásban való részvételhez, számol be az edupedu.ro. „Minden gyereknek szüksége van arra, hogy 2021 januárjában megnyissák kapuikat a tanintézmények, megfelelő biztonságban a diákok, pedagógusok és nem didaktikai személyek számára” — áll az alapítvány felhívásában. „Ez az első lépés annak érdekében, hogy a több mint egymillió, iskolaelhagyás küszöbén álló gyerek számára biztosítsák az oktatást. A Salvaţi Copiii gyermekmentő alapítvány arra szólítja fel a hatóságokat, hogy legalább a második félévtől kezdődően nyissák meg a tanintézményeket, és ezáltal biztosítsák a hátrányos helyzetben levő gyerekek számára az oktatást. Olyan gyerekekről van szó, akik szegénységben, szociális elszigeteltségben élnek, és az iskolaelhagyás küszöbén állnak. Az oktatás nemzeti prioritás, minden gyereknek reális és egyenlő hozzáférést kell biztosítani a tanuláshoz” — emlékeztet a gyermekmentő alapítvány. A gyerekek érdekeit védő szervezet azt szeretné, ha a lehető leghamarabb visszatérhetnének a fizikai jelenléttel zajló oktatási rendre, mindenki számára megfelelő biztonságban. Az is elképzelhető, hogy fokozatosan térjenek vissza a diákok az iskolapadokba, először az elemi osztályosok és óvodások. Meglátása szerint az is elengedhetetlen, hogy megduplázzák a tanügyi ágazat költségvetését, hogy minden gyerek minőségi oktatásban részesülhessen, és ne maradjanak ki az oktatási rendszerből, ellenkező esetben egy teljes generációt elvesztünk, okos, intelligens, szép gyerekeket — fogalmazott Gabriela Alexandrescu, az alapítvány ügyvezető elnöke, aki a gyerekjóléti standardok biztosítása érdekében elengedhetetlennek tartja a fizikai oktatást és a pandémia miatt elmaradt tananyag mihamarabbi hatékony pótlását.

Sok a bizonytalanság

Miközben a hatóságok az iskolák megnyitását leghamarabb a második félévre jósolják, amennyiben a koronavírus-járvány kedvezően alakul, a gyermekvédő egyesületek folyamatosan vészharangot kongatnak az online oktatásból kimaradó gyerekek miatt. Olyan gyerekekről van szó, akik akkor sem tudnak bekapcsolódni az online oktatásba, ha megkapták az internetkapcsolattal ellátott új táblagépeket, hiszen szüleik többnyire írástudatlanok, akik nem tudnak segíteni csemetéiknek. Egy másik hátráltató tényező az, hogy egy szobába zsúfolódik minden gyerek, így nem tudnak odafigyelni egymástól a tananyagra, mivel zavarják egymást. A hátrányos helyzetben levő diákok lemaradása a tananyagban sokkal hangsúlyosabb, mint az átlagos családból származó gyerekek esetén. A pedagógusok legnagyobb jóindulata mellett — kinyomtatják a feladatokat, és úgy juttatják el azokat a gyerekekhez — sem tudnak lépést tartani a tananyaggal otthoni körülmények között, számukra az iskola, óvoda sokszor mentsvárat jelent, hogy elfelejtsék kis időre sanyarú sorsukat.


Sógor Beáta

 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Bölcsődei, napközis és iskolai tanévkezdés Lázáriban

Mintegy félezer gyerek számára kezdődött meg a tanításii év hétfő reggel.
Szatmárnémeti

Jöhet az iskolabútorzat!

Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármester aláírta az iskolák új bútorzattal való felszereléséről szóló szerződést.
Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.