Nagykároly

Vissszavárják a gólyákat Érendrédre

2014.08.18 - 10:12

Tizennégy év hagyományához híven idén is fesztivállal búcsúztatták a hamarosan útra kelő gólyákat Érendréden tegnap délután, melyre most is sokan ellátogattak a szomszédos településekről is a már megszokott jó hangulat és a változatos műsorok miatt.

A Gólyafesztivál házigazdájaként Papp Tibor polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, röviden felidézve ennek a nem mindennapi fesztiválnak a történetét.

Érendréd jelenleg is a legtöbb gólyával rendelkező település Romániában, az első gólyafesztivált még 1997-ben,az Aero Natur németországi alapítvány kezdeményezésére szervezték meg, ugyanis akkor nyilvánították Európai Gólyafaluvá Érendrédet. Az ezt követő években még rendszertelenül, 2005 óta azonban rendszeresen minden évben megtartják a gólyaünnepet a faluban. Azóta sajnos a fehér gólyák száma a klímaváltozás, a mezőgazdasági technológiák és a lápos területek visszaesése miatt folyamatosan csökken: idén már csak 34 pár kelepelt az érendrédi villanyoszlopokon. Egy-két héten belül ők is útra kelnek, de biztos, hogy tavasszal ismét visszatérnek ide, ahol nyitott lelkű és szívű emberek élnek, hiszen sehol máshol nem búcsúztatják fesztivállal őket.

Az esemény nem csak a kulturális programok miatt érdekes és színes, ilyenkor a érendrédiek találkozhatnak a szomszédos települések lakosaival — a magyarországi testvértelepülés, Egyházasdengeleg is 15 tagú delegációval érkezett az ünnepre. Szintén népes küldöttség, több mint 50 táncos lábú fiatal érkezett a Bihar megyei Szalacsiból, arról a településről, amely „bár egyáltalán nincs messze, sokszor az 5-6 km-es távból 50-60 km-t kell csinálni a rossz utak miatt.” Az ünnepség a Vida Henrietta által felkészített, szalacsi mazsorettek felvonulásával kezdődött, majd az iskola udvarán szintén ők adták meg a fesztivál alaphangulatát pörgő ritmusú táncukkal. Erdei D. István parlamenti képviselő kedves köszöntője után tovább folytatódott a tánc, mely közben többször stílust és ritmust is váltott, attól függően, hogy a piskolti fiatalok, a mezőteremi vagy a szalacsi ifjak ropták.

A színpadi műsorok közben egyre többen gyűltek a helyszínre, hogy tapssal biztassák a fellépőket, előbb Varga Ferit és Balássy Bettyt, majd a kolozsvári Magyar Opera és Filharmónia művészeiből alkotott Operettissimo együttest, akik nóta-, operett-, revü- és musical-csokrot nyújtottak át a jelenlévőknek. Közben sör, kürtős kalács várt mindenkit és igazi vásári hangulat alakult ki, hiszen csecsebecséktől kezdve vattacukorig mindent lehetett kapni. Este Simona Nae jó hangulatú koncerttel alapozta meg a szokás szerint hajnalig tartó szabadtéri diszkó hangulatát.

 Szabó Kinga Mária