Szatmárnémeti

Villanyoszlop állta útját

2016.06.13 - 19:18

Nem szerencsés dolog villanyoszlopnak lenni mostanság Szatmár megyében, az utóbbi időben szinte naponta kidöntenek egyet – ezen a hétvégén legalábbis ez történt.

Szombaton este Nagykárolyban, hétfőn kora hajnalban pedig majdnem hajszálra pontosan ugyanolyan baleset történt Komorzánban. A rendőrséget 3 óra 45 perckor riasztották s mint kiderült, a 22 éves B. D. a település Fő utcáján veszítette el uralmát Seat típusú gépkocsija fölött, a polgármesteri hivatal épületének közvetlen közelében – az úttestről lesodródó autó be is ment volna az épületbe, ha útját nem állja egy villanyoszlop, amelynek annak rendje és módja szerint nekiment és derékba is törte. Szerencsére a fiatalember kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet – a többszörös felelősségre vonást viszont nem, ugyanis mint kiderült, semmiféle hajtási igazolvánnyal nem rendelkezett.