Nagykároly

Villa Karul múltidéző nap lesz szombaton

A Villa Karul idei kiadása is korabeli hangulatot idéző felvonulással kezdődik Fotó: SZFÚ
2022.07.08 - 10:52
Ismét tematikus hétvégével készülnek Nagykárolyban, hiszen július 9-én, szombaton visszatér egy régebbi rendezvény, igaz, rövidebb időtartammal, mint ahogy korábbról emlékezhetünk rá.

Szombaton rendezik meg a Villa Karul Középkori Fesztivál „maradékát”, az egynaposra rövidült Villa Karul középkori múltidéző napot. A rendezvény keretében egész napos programokkal várják a látogatókat 10.00–22.00 óra között. A rendezvény középkori hangulatot idéző felvonulással indul 10.00 órától, a Károlyi-kastély parkjának Lovardával szembeni bejáratától. A felvonulás résztvevői visszatérve a kastélykertbe különböző látványos tevékenységeket bonyolítanak le. A tematikus napra kilátogatók láthatnak középkori csatát és fegyverbemutatót, megnézhetnek belülről egy jurtát, valamint korabeli hadi sátrakat, de láthatnak íjászbemutatót, hagyományőrző kézműveseket és tűzzsonglőröket, valamint részesei lehetnek egyéb interaktív programoknak.
A rendezvényt a Gróf Károlyi Kulturális és Idegenforgalmat Népszerűsítő Központ szervezte, együttműködve a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatallal és a Nagykárolyi Kulturális Igazgatósággal. Támogatók: erdődi vár, Corvus Regia Egyesület Nagykároly. SZFÚ

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Villa és tömbházlakás is égett

Vasárnap este, nem sokkal 21 óra előtt Avasfelsőfaluból riasztották a Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség lánglovagjait, ahol egy villa égett — a helyszínre 14 tűzoltó és három habbal-vízzel oltó autó érkezett, ám ekkorra a lángok már elborították az épület tetőszerkezetét és egész manzárdját.