Szatmárnémeti

Világversenyre edzenek a mazsorettek

2013.08.13 - 09:20

Világbajnokságon vesz részt Prágában a szatmárnémeti 10-es Számú Általános Iskola Fekete Gyöngyszemek nevű mazsorettcsoportja.

 

Az augusztus végén Prágában tartandó nyitott világbajnokságra edz a szatmárnémeti 10-es Számú Általános Iskola Fekete Gyöngyszemek nevű mazsorettcsoportja. A 2008-ban Csik Elvira tornatanárnő vezetésével alakult csapat korábban Makón, valamint Aradon mutatkozott be vetélkedők, illetve felvonulások keretében, most viszont egy igazi világversenyre utaznak. „A legfontosabbnak a részvételt tartom, a lányok kell hogy lássák, milyen egy komoly verseny” — nyilatkozta lapunknak Csik Elvira, aki szerint ez a sport igen népszerű a 10-es iskolába járó lányok körében, mivel nagyon élvezik a tornát, a ritmikus tornát, a táncot és a balettet ötvöző produkciókat, melyek egyébként kézügyességet és kiváló mozgáskoordinációt is igényelnek. Mint megtudtuk, 16-an vannak a csoportban, akik közül 12-en utaznak az augusztus 30-31-én, illetve szeptember 1-jén tartandó versenyre, ugyanis a szülők közül ennyien vállalták az utazással járó, körülbelül 150 eurós költséget. Csik Elvira elmondta: kértek támogatást a megyei önkormányzattól, viszont egyelőre nem kaptak választ, továbbá megpróbálnak majd pénzt szerezni a várostól is, hogy olcsóbbá tehessék az utazást. A csapat egyébként pomponos és botos junior kategóriában indul, míg szólóban 3-an a 8-11 évesek számára meghirdetett kadett, 5-en pedig a 12-15 évesek számára nyitott junior kategóriában versenyeznek majd.

 Babos Krisztina