Szatmárnémeti

Világnap a vakokért

2013.10.18 - 09:52

Október 20-án, a Mihai Viteazul utca 19. szám alatt, a Vakok Világnapja alkalmából, tartalmas programmal várják a szervezők a Romániai Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége szatrnémeti fiókjának tagjait, tudtuk meg Podină Ioan igazgatótól. Mint elmondta, a többórás rendezvény alkalmával vetélkedőt szerveznek, a szövetség kultúrcsoportjának előadása is megtekinthető lesz, s tombola is várja az érdeklődőket. Az igazgató arról is tájékoztatott, hogy országos szinten szervezetüket 1906-ban alapította Erzsébet román királyné. A Szatmár megyei fiók 1991-ben alakult meg, jelenleg 2000 taggal rendelkező szervezetről van szó. A vasárnap sorra kerülő eseményt voltaképpen az október 15-én ünnepelt Fehér Bot Napja, azaz a vakok és gyengénlátók nemzetközi napja alkalmából szervezik. A világnap célja a közvélemény figyelmének ráirányítása a vakok és gyengénlátók helyzetére, keresve az olyan megoldásokat, melyek hozzásegítik őket a társadalomba való beilleszkedéshez. A hétvégi programok nagyon népszerűek a tagság körében, mert sokak számára kikapcsolódást, felüdülést jelent egy ilyen esemény. Mint tegnap ottjártunkkor láthattuk, a szatmárnémeti Mihai Viteazul utcán található székházban már javában zajlanak a próbák a vasárnapi előadásra.