Szatmárnémeti

Világméretű szentségimádás

2020.06.12 - 15:59

Hatodszor tartanak világméretű szentségimádást és imát — Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust előkészítő titkárság ismét közös imára hívja a világot június 13-án, úrnapja hetének szombatján délután 6 órától (romániai idő szerint). Sokak számára ismerős lehet már a gyakorlat, miszerint az esemény nyolcnyelvű honlapján (corpusdomini.iec2020.hu) jelezni lehet az imában való részvételt, felhelyezve az illető települést a szentségimádás térképére. Tavaly novemberben 54 ország 1118 helyszínén imádkoztak együtt a hívek azért, hogy minél többen találkozzanak Jézussal, a világmindenség királyával. Idén a kialakult járványügyi helyzetben egymásért szól az ima, hogy megerősödjünk hitünkben, és tanúságtevő keresztény életet éljünk. A jelen helyzetben ugyanakkor bárki otthonról is bekapcsolódhat egyéni imával, rózsafüzérrel, szentírásolvasással.

Erdő Péter bíboros így hív mindenkit:

„Amikor Jézus Krisztus feltámadása után búcsúzott tanítványaitól, elküldte őket az egész világra, hogy hirdessék az örömhírt. Megígérte, hogy velük lesz »mindennap a világ végezetéig«. Velünk van tanításában, kegyelmében, szentségeiben, de különösen velünk van az eucharisztia ünneplésében és az oltáriszentségben, melyet szentmisén kívül is imádattal veszünk körül.

Június 13-án, úrnapja szombatján ismét közös, világméretű szentségimádást tartunk. A jelenlegi járványügyi helyzetben ott, ahol nincs lehetőség összegyűlni templomainkban, otthonainkból is bekapcsolódhatunk személyes imáinkkal. Vegyünk részt ezen a közös imádságon minél többen, imádkozzunk egymásért, kapcsolódjunk be egyházközségeinkkel, közösségeinkkel, családjainkkal együtt! Legyen ez a világméretű szentségimádás az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készületünk következő állomása, s éljük át újra Isten megújító szeretetét!”

A kongresszus új időpontja 2021. szeptember 5–12. Az elmúlt három évben folyamatosan nőtt a bekapcsolódók és a helyszínek száma, ami szépen kirajzolódott a honlapon látható világtérképen. Minden évben Krisztus király előestéjén és úrnapja vigíliáján kerül sor a világméretű szentségimádásra, hiszen mindkét ünnep szorosan kötődik az eucharisztiához. „Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett” — énekeljük gyakran az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus himnuszában. Úrnapja pedig Krisztus testének és vérének ünnepe.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye minden esperessége csatlakozik a világméretű szentségimádáshoz, amelybe a hívek bekapcsolódhatnak majd, sőt, már most jelezhetik szándékukat a corpusdomini.iec2020.hu weboldalon: a térképen kiválasztják településüket, templomukat (például kikeresik a térképen már kereszttel jelzett Szatmárnémetit, a Zárda-templomot), és megnyomják a CSATLAKOZOM gombot.

Egyházmegyénkből a következő templomok regisztráltak, és várják a hívek csatlakozását a szentségimádási lánchoz: Szatmárnémeti, Zárda-templom: https://corpusdomini.iec2020.hu/#/esemeny/133; Nagykároly, Kalazanci Szent József-templom: https://corpusdomini.iec2020.hu/#/esemeny/134; Erdőd, Nagyboldogasszony-templom: https://corpusdomini.iec2020.hu/#/esemeny/135; Túrterebes, Nagyboldogasszony-templom: https://corpusdomini.iec2020.hu/#/esemeny/136; Nagybánya, Szentháromság-templom: https://corpusdomini.iec2020.hu/#/esemeny/137; Máramarossziget, Borromeo Szent Károly-templom: https://corpusdomini.iec2020.hu/#/esemeny/138.

A hívek tehát a következő lépéseket követve kapcsolódhatnak a szentségimádáshoz: felkeresik a corpusdomini.iec2020.hu weboldalt, a CSATLAKOZOM gombra kattintanak, és kitöltik a felugró mezőket. Vagy: felkeresik a corpusdomini.iec2020.hu weboldalt, a térképen rákeresnek a helységre/templomra, ahol részt szeretnének venni, az ott megjelenő ablakban a CSATLAKOZOM gombra kattintanak, és kitöltik a felugró mezőket.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Helyezzük családjainkat a gondviselő Isten kezébe

Helyezzük családjainkat és egyházmegyénk közösségeit Szent József közbenjárásával a gondviselő Isten kezébe - hangzott el Nm. és Ft. Schönberger Jenő megyéspüspök bevezetőjében a Szent József búcsúmisén, melyet idén a járványhelyzet korlátozásai miatt, a Székesegyházban tartottak.
Szatmárnémeti

Csendes szentségimádás

Az új esztendő első napján szentségimádást tartanak Szatmárnémetiben, a püspöki palota kápolnájában. Szűz Mária istenanyaságának ünnepén, a béke világnapján egész napos szentségimádás lesz a püspöki palota kápolnájában.