Az Országos Meteorológiai Szolgálat viharokra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki az ország északnyugati és nyugati megyéire.
A riadó vasárnap 14 órától kedden 21 óráig érvényes. Az említett időszakban az érintett régiókban villámlásokkal és viharos erejű széllel kísért zivatarokra, helyenként pedig jégesőre is lehet számítani. A lehulló csapadék mennyisége mindenhol meghaladja a 20 litert négyzetméterenként, helyenként pedig az 50 litert is elérheti. A hidrológusok pedig arra hívták fel a figyelmet, hogy a jelentős mennyiségű eső következtében komoly vízhozam-növekedéssel és helyenként áradásokra kell számítani, főleg a kisebb vízfolyások, erek és patakok esetében.