Az elmúlt évben tizennégy 14 évnél fiatalabb gyerek volt közlekedési baleset áldozata Szatmár megyében. Közülük egy életét vesztette, heten pedig súlyos sérülést szenvedtek.
A tavaszi szünet véget ért, a diákok hétfőtől visszatérnek a tanintézményekbe, mely a közlekedésben részt vevő személyek részéről fokozott figyelmet kíván. A Szatmár Megyei Rendőrfelügyelőség közleményben hívja fel a figyelmet arra, hogy a 14 év alatti gyerekek a legveszélyeztetettebb korosztályt jelentik a közlekedésben. A kiskorúak által elszenvedett balesetek leggyakrabban az ő figyelmetlenségük miatt történik, mivel szabálytalanul és felnőtt felügyelete nélkül kelnek át az úttesten, de az út szélén történő játszadozás is gyakorta lehet balesetek kiváltó oka. Az elmúlt esztendőben Szatmár megyében 14 gyerek – tíz 6 évnél fiatalabb és négy 7-14 év közötti – vált közlekedési baleset áldozatává. Közülük egy életét vesztette, míg heten súlyos sérülést szenvedtek. A gyerekek biztonsága érdekében az önkormányzatok óvintézkedéseket tesznek, leggyakrabban az iskolák közelében gyalogátjárót festenek fel, de ez nem minden esetben elegendő, a szülők, pedagógusok felelősségteljes viselkedésére is szükség van. A rendőrség azt tanácsolja a kiskorúaknak, hogy csak a gyalogátkelőkön keljenek át az úttesten, amikor megbizonyosodtak arról, hogy azt biztonságos körülmények között megtehetik: nézzenek szét alaposan és csak akkor lépjenek le a járdáról, ha nem közeledik gépjármű. Amennyiben jelzőlámpák által irányított kereszteződéshez érnek, csak a lámpa zöld jelzésénél keljenek át az úton. Ha olyan úton kell átkelniük, ahol nincs jelzőlámpa vagy kijelölt gyalogátkelőhely, csak az utcák sarkán szabad átmenni az út egyik oldaláról a másikra, amennyiben nem közeledik jármű. Roxana Cristea, a megyei rendőrfelőgyelőség sajtószóvivője arra hívja fel az érintettek figyelmét, hogy ne szaladva keljenek át az úton, hanem lépésben. Amennyiben településen kívül gyalogosan haladnak, azt a járdákon, a mellékutakon, illetve ezek hiányában az úttest menetirány szerinti bal oldalán tegyék.
Tömegközlekedés
Gyakori, hogy a diákok busszal közelítik meg az iskolát, ezért az ő figyelmüket arra hívja fel Cristea, hogy a járművet a buszmegállókban várják, és semmiképpen ne az úttesten ácsorogjanak. Az is fontos, hogy mozgásban lévő járműről ne szálljanak le, mint ahogy az is, hogy a megállóban tartózkodó jármű előtt és mögött nem szabad átkelni. A jó idő beköszöntével egyre többen közlekednek görkorcsolyával és kerékpárral, gyakran szlalomozva a járművek között a forgalomban. Roxana Cristea arra figyelmeztet, hogy az úttesten nem közlekedhetnek, csupán a járdán vagy a biciklisávokon. A szülőket arra kérik, figyelmeztessék gyerekeiket a közlekedési szabályok betartására.
Sógor Beáta