Szatmárnémeti

Vigyázat, csaló garázdálkodik!

2014.01.20 - 14:08

Hihető történettel csap be idős embereket az a csaló, aki egy úgynevezett beteg szomszéd kórházba szállítására kér pénzt.

 

Szatmárnémeti olvasónk jelezte, hogy egy fiatalember újabb módját találta annak, hogy az idős, jóhiszemű embereket megkárosítsa. A Gabriel Georgescu utcán legalább három személytől mintegy 400 lejt csalt ki oly módon, hogy azt hazudta, egy idős szomszédot kell kórházba szállítania, és ő küldte, hogy adjon kölcsön 100 lejt. A csaló által előadott történetnek azért dőlnek be könnyen az emberek, mert létező szomszédokra hivatkozva, teljesen hihetőnek tűnő történettel áll elő. Így történt meg, hogy egy idős nő olyannyira megsajnálta a rosszulléte miatt állítólag kórházba kerülő szomszéd bácsit, hogy a végén a kért 100 lej helyett mindjárt 200 lejt ajánlott, hogy biztosan legyen elég mindenre, és megfelelő ellátáshoz jusson a bácsi. A környéken lakók elmondása alapján a szélhámos napok óta a környéken bóklászott, egy táblagép volt nála, és abban jegyzett fel dolgokat.

A károsultak közül csak egy személy tett panaszt a rendőrségen, bár az önként odaadott javak esetében a rendőrség sem tudja kézre keríteni a csalókat. Amint arról már többször beszámoltunk, Szatmárnémetiben többféle módját találták már szélhámosok annak, hogy pénzt csaljanak ki jóhiszemű emberektől, a rendőrség minden esetben arra figyelmeztet, hogy bármilyen hihető történettel állnak is elő, idegeneknek ne adjanak pénzt, amíg meg nem győződnek arról, hogy valóságos dolgokat állítanak-e, legyen szó telefonos vagy személyes megkeresésről, és ami ennél is fontosabb: idegeneket ne engedjenek be a lakásukba!