Az egész napos játszástól elpilledt gyermekeket csak késő délután lehetett rávenni a hazaindulásra — mint minden évben, most is remek szórakozás volt a Szent György Napi Vigasság.

Negyedik alkalommal szervezett Szent György Napi Vigasságot a Borókagyökér Egyesület a Szejke-tanyán, ahol már kora reggeltől nagy volt a sürgés-forgás: dagasztották a krumplis kenyeret s a langallót (előbbiből 8, utóbbiból 14, szalonnával-hagymával bőven meghintett került a kemencébe), aprították az üstökbe kívánkozó zöldségeket, katonás rendbe állították a gólyalábakat, a libitérinbábákat és a mocsárjárás talpait, felállították a mókuskereket, sőt, a disznóvágások emlékét idéző, fából faragott süldő is kikerült az udvarra — az apróbb gyermekek nagy örömére, akik hangos nevetgélés közepette „lovagolták meg” a röfit, a tanya legkülönbözőbb helyeire rejtették a kincskereső furfangos nyomravezető utasításait, készítették elő a sulykokat. Kora délben aztán a Corvus Regia nagykárolyi sportegyesület tagjainak íjászbemutatójával hivatalosan is kezdetét vette a vigasság — melynek során a tágra nyílt szemű apróságok (és a nagyok is) nem csak az íj és nyílvessző használatát szemlélték, hanem a bemutató után mindenki kipróbálhatta (és ki is próbálta) az íjászat tudományát — akinek pedig épp nem volt kedve célba lőni, az zsinórt sodort, nyakbavalókat font a Boróka kézműveseinek segítségével, tanulgatta az életfa elkészítésének lépéseit, papírsárkányt készített és természetesen eregette is azt a friss tavaszi szélben, gólyalábazott, labdázott, biciklikereket kergetett, gondtalan vidámsággal szaladgált fel-alá a friss zöld fűben. A különböző feladatokban kifáradt felnőttek és gyerekek vöröshagymás-zsíros házi kenyérrel és langallóval pótolhatták az elvesztett energiát — mint a mesebeli terülj-terülj asztalkámon. Kicsit később pedig már határozott céllal szaladgáltak, nagyokat rikkantva egy-egy erszény megtalálásakor, hiszen elkezdődött a furfangos kincskereső s minden csapatnak meg kellett találnia mind az öt, legképtelenebb helyekre elrejtett szütyőket — ráadásul a helymeghatározások mind-mind találós kérdések formájában voltak megadva. De megérte a „fáradságot”, hiszen a kincsek finom édesség formájában kerültek a gyermekkezekbe a Caritas szervezet jóvoltából — a versenyek győzteseinek járó fakupák pedig a Communitas Alapítvány támogatásával öltöttek testet. Nagy népszerűségnek örvendett — főleg az apukák s a kamaszok körében — a sulyokvetés, olyannyira, hogy a szervezők eldöntötték: ezentúl szerves részét képezi majd a játék a következő vigasságoknak is. A felhőtlen játékkörforgásban épp csak annyi szünetet tartottak, amíg bekanalazták az ízletes gulyást, amely két, 80 literes üstben rotyogva várta az „éhezőket”, gyorsan megnyalták mind a tíz ujjukat utána és máris folytatódott a papírsárkány-eregetés, mocsárjárás, nyilazás, gólyalábazás, kergemaratonozás. Még egy „hivatalos” játszásszünetre került sor, amikor mindenki — az egyébként szintén játszótérnek használt — Lépésházban gyűlt össze és nézte végig a mezőségi és felcsíki táncokat s késő délután a fáradtságtól meg-megroggyanó lábbal (a nagyok is), de egy igazán önfeledt és boldog, „egész nap együtt játszottam apuékkal”-nap élményével indultak hazafelé.

Szabó Kinga Mária