Vidék

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye Templomainak Karácsonyi Miserendje

Ahogy egész évben, a templomlátogatás Karácsonykor is lelki életünk központi része
Vidék

Sürgősségi helyett ügyelet

A nem túl súlyos problémákkal karácsony ideje alatt és a munkaszüneti napokon a háziorvosi ügyeletekhez fordulhatunk
Vidék

Új gyár Aranyosmeggyesen

Az Aranyosmeggyesen épülő, repülőgép- és autóalkatrészeket előállító gyár 600 munkahelyet teremt
Vidék

Monarchia korabeli kőutat aszfaltoztak

Az Országos Helyi Fejlesztési Programon keresztül aszfaltozták le azt a 2,5 km-es útszakaszt, amely Kisgércét köti össze Túrterebesszőlőheggyel, és kőalapját
Vidék

Minden héten szükség lenne…

A Mosolygós karácsony akció keretében a nehéz körülmények között élő kispeleskei gyermekek mindegyike tartós élelmiszercsomagot kapott, amelyből természetesen
Vidék

Örömteli karácsonyvárás Sárközön

Először szerveztek karácsonyvárót Sárközújlakon — hatalmas sikerrel
Vidék

Betlehemes csoportok versenye

Tegnap a Mikolai Kulturális Központban tizenhárom csapat részvételével szerveztek versenyszerű betlehemes találkozót, a rendezvényt a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség
Vidék

Tíz kilométer járda készül Batizon

Batiz község minden utcájában új, térköves járda lesz jövő év végéig
Vidék

Két tűzeset, két robbanótöltet

Zsúfolt hétvégéjük volt a lánglovagoknak: két tűzesethez, a földben talált gránátokhoz, rosszul lett nénihez riasztották őket
Vidék

Történelemhamisítás és névváltoztatás

Tegnap egyszerre végeztek történelemhamisítást és névváltoztatást Pettyénben olyan intézmények, amelyek hivatása az igazság feltárása lenne
Vidék

Karácsonyi foglalkozás

Csütörtök délután karácsonyváró foglalkozásra gyűltek össze a Börvelyi Általános Iskola diákjai, hogy a szülőkkel és tanítókkal közösen hangolódjanak
Vidék

Karácsonyi énekfesztivál Erdődön

Szatmár megyéből összesen 13 csoport, azaz mintegy 250 óvodás gyermek vett részt pénteken a hetedik Karácsonyi Énekfesztiválon