Vidék

Bogdánd: a néptánc örömünnepe

Lassan három évtizede adnak otthont a tövisháti dombok a néptánc örömünnepének, azaz a Bogdándi Nemzetiségek Folklórfesztiváljának, amelyet a hagyományok
Vidék

Népszerűek a megyei múzeum tárlatai

A Szatmár Megyei Múzeum tárlatainak tavaly 62 975, míg idén az eddig eltelt időszakban 30 363 látogatójuk volt, a legnépszerűbb részleg a nagykárolyi kirendeltség
Vidék

Népvándorlás az átkelőknél

Az egyik legzsúfoltabb hétvégét „élték meg” a Szatmár megyei határátkelők is, Peténél alig 24 óra leforgása alatt több mint 27 000-en léptek ki az országból
Vidék

Nyárbúcsúztató községnap Csomaközön

Őseik hagyományaihoz híven az új kenyér megáldásával és a termésért mondott hálával kezdődött a vidámságban, fúvószenében, táncban, szórakozásban
Vidék

Hamarosan kezdődhet a tasnádi pályafelújítás

Betömik a besüllyedt pályarészt, támfalat építenek a kispadok mögötti részre, öntözőberendezést építenek a új gyepszőnyeg alá és védőhálókat húznak
Vidék

Tartsuk tiszteletben a természetet!

Egyre több panasz érkezik, hogy szemetesek a városok, az utcák, sőt, még a közkedvelt kirándulóhelyek, pihenőövezetek is
Vidék

Ponttal tér haza az Unirea Szászrégenből

Kiütött a közel öt órás utazás miatti fáradtság a Tasnádi Unirea játékosain, de így is sikerült döntetlent játszaniuk Szászrégenben a Liga 3 idénynyitó mérkőzésén
Vidék

Pénteken kezd a Tasnádi Unirea

Szatmár megye egyetlen állva maradt divíziós labdarúgócsapata, a Tasnádi Unirea a Szászrégeni CSM Avântul otthonában játssza pénteken 18 órától a második
Vidék

Augusztus 20-a összeköt

Az RMDSZ lázári szervezete és a Lázári Református Egyházközség ünnepséget szervezett augusztus huszadika alkalmából a község központi parkjában
Olvasó hangja

Isten által gazdagon megáldott héten vannak túl

„Mert ahol a te kincsed van, ott van a szíved is
Vidék

„Reflektorfényben” az állampolgár

Avasfelsőfalu Napjai keretében zajlott Az Európai Unió jövője — a közös értékek Európája elnevezésű lakossági fórum Victor Negrescu európai ügyekért