Sokan gyűltek össze vasárnap a hármas határ tövében, Szárazberken megünnepelni a nemzeti összetartozás napját — a határon túli testvértelepülések lakóival most csak lélekben lehettek együtt, de az Összetartozás Emlékparkját közösen avatják majd fel.
Nem mindenki örül annak, hogy a távolsági buszozást is ingyenessé tennék a diákok számára. Vidéki polgármesterek attól tartanak, hogy a térítésmentes utazás még inkább felerősíti majd az elvándorlást, még többen mennek majd városi iskolába tanulni.
A luxemburgi hatóságok 26 rendbeli, személy, vagyon, közrend és közbiztonság elleni bűncselekmény miatt körözték a 37 éves, román-ukrán kettős állampolgárt.
A környező országok, illetve a hazai víruskezelési álláspontot figyelembe véve a Csomaközi Nyári Tábor szervezői is meghirdették az idei táborba való jelentkezés feltételeit. Idén két tábort szeretnének a szervezők tartani, júliusban és augusztusban.
Sokan örvendtek az idei első, igazi nyári meleg hétvégének és kissé kétkedve fogadták az Országos Meteorológiai Szolgálatok jelzéseit, amelyek előbb sárga, majd narancssárga riasztást adtak ki úgy Szatmár, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére — villámlásokkal tarkított felhőszakadásokra, viharos szélre és jégesőre figyelmeztetve.
A mezőgazdaságnak nem kedvez a jelenlegi időjárás, későn érkezik az amúgy is kevés ágazati támogatás, ugyanakkor pedig nincs megoldva a megtermesztett termékek értékesítése sem.
A trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója alakalmából, a nemzeti összetartozás jegyében június 4-én 17.30 órától 100 másodpercen keresztül szóltak a harangok a Kárpát-medence templomaiban.
A címet akár kérdőjellel is lehetett volna írni, hiszen sokan gondolják úgy, hogy ez nem lehetséges, azonban még egy ilyen kicsi méretű kert is elég lehet egy négytagú család egész évi (!) ellátására — állítja Fülöp Tihamér, a Szamoskóródi Kert kertésze.
A szárazberki Hármashatár Egyesület és a református egyházközség június 7-én, vasárnap délelőtt szabadtéri istentiszteletet és emlékezést tart az Összetartozás Emlékéve keretén belül a református parókia udvarán.
Pénteken kerül sor Lázáriban a második transzformátor cseréjére, a munkálatok miatt előreláthatólag reggel kilenctől délutánig nem lesz áram a községközpont nyolc utcájában.
Dacolva az időjárás viszontagságaival, pünkösdvasárnap a Halmi református parókia udvarán mintegy 60 fő részvételével tartották meg az ünnepi istentiszteletet és úrvacsoraosztást.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat