Minden központban és családi otthonban gyereknapi programokat szerveztek tegnap, hogy az intézményekben élő gyermekek számára a lehető legkellemesebbé tegyék ezt a vidám, minden évben megünnepelt napot — az ezúttal majdnem egy hétig tartó rendezvények programját a www.dgaspcsm.ro honlapon tették közzé a szervezők.
A rendezvénysorozat központi eseményére szerdán került sor a szatmárnémeti iskolatáborokban, ahol június 1-jén több mint 200 intézeti gyermeket hívtak meg a szuper bulira.
Az Acces La Viitor Egyesület, a Szatmár Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság (DGASPC) és a Szatmár Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság (DJST SM) egyébként immár hetedik alkalommal szervezte meg a Mosoly az öröm szigetén nevű eseményét. A fergeteges buli támogatói ebben az évben is nagylelkűek voltak, így a gyerkőcök számos ajándéknak és nyereménynek örülhettek a napjukon.
Voltak sportversenyek, különböző szórakoztató-nevelő versenyek és szépségverseny is, ami pedig a szervezők által biztosított ínycsiklandó tortát illeti, sikeresen feledtette a kis ünnepeltekkel, hogy egyes versenyeken talán nem sikerült a dobogó legfelső fokára állniuk.
A torta mellett a bulin kínált pizza és a hatalmas eper is kicsitől nagyig mindenkinek ízlett, ezért a szervezők gondoskodtak arról, hogy egyetlen gyermek se menjen haza finom ajándék nélkül.A gyereknapi ajándékoknak az igazgatóság dolgozóinak lurkói is örülhettek, akik azért jöttek el, hogy együtt szórakozzanak azokkal, akik a legtöbbször édesanyjukat hívják édesanyjuknak.
Hírszerkesztő